A Szociáldemokrata Párt jelöltjét, Mihai Tudose ügyvivő gazdasági minisztert kérte fel kormányalakításra Klaus Johannis államfő tegnap este. Tudosét az ALDE is támogatja.Az ellenzéknek nem volt kormányfő-jelöltje, az egyeztetéseken az sem körvonalazódott, hogy lenne bármilyen egyezség a pártok között ? mondta az elnök. Hangsúlyozta: a jelenlegi válság ártalmas mind a gazdaságra, mind Románia külföldi imázsára, ezért gyorsan véget kell vetni ennek. A kinevezett kormányfőnek 10 nap áll rendelkezésére, hogy összeállítsa a miniszterek névsorát. A miniszterjelölteket a parlamenti szakbizottságok hallgatják meg, majd a két ház együttes ülésén szavaz a kormányról. Ha megszavazzák az új kabinet összetételét, akkor a kormány tagjai leteszik az esküt. A Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága szerdán ülésezik, várhatóan ekkor hagyja jóvá a testület az új kabinet minisztereinek listáját.Az ellenzék, tételesen Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke kritizálta az államfő döntését mondván hogy Mihai Tudose semmilyen szempontból nem alkalmas a miniszterelnöki tisztség betöltésére és kormányalakításra. Traian Basescu, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke is elégedetlen, ő egyenesen azzal vádolja Klaus Johannist, hogy csak eljátszotta hogy tárgyal a parlamenti pártok képviselőivel a miniszterelnök személyéről.A kormányprogramtól és a miniszterek listájától teszi függővé az RMDSZ a Tudose-kabinet támogatását. Az RMDSZ elvárása az, hogy a kormányprogramnak legyen kisebbségügyi fejezete. A döntést a két frakció együttes ülésén hozzák meg a parlamenti bizalmai szavazás előtt. Az ellenzék nemmel fog szavazni.
Natalija Gorscak: Az EBU 2022-ben egy héten belül kizárta az orosz műsorszolgáltatót, Izrael esetében nem hozott hasonló intézkedést
Szlovénia nem vesz részt a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tovább...Tovább emelkedett a thaiföldi, Srí Lanka-i és indonéziai áradások áldozatainak száma
Legkevesebb 1608 halálos áldozatuk van a Thaiföldön, Srí Lankán és Indonéziában pusztító áradásoknak.
Tovább...Heves esőzések sújtják Athént
Készültségbe helyezték ma a hatóságokat Görögországban.
Tovább...A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról
Lettország, Litvánia és Észtország államfője szkeptikusan nyilatkozott tegnapi rigai találkozójukon az ukrjanai háború lezárását szolgáló béketárgyalások sikeréről.
Tovább...