Számos rendezvényen ? falunapon, idősek vasárnapján, fák és madarak ünnepén ? sokáig elmaradhatatlan volt Reményik Sándor Templom és iskola című versének elszavalása. Selypítette óvodás, átéléssel mondta kamasz, harsogta enyhén spicces vénlegény, elsírta nyugdíjas. Mindaddig, amíg nem szorította le a pódiumról Wass Albert maradó kőről és szaladó vízről szóló példázata…
A sallangtól megszabadult Reményik-verset ajánlom ma, az Áprily Lajos Főgimnázium 180 éves évfordulóján ? nem csupán a brassóiaknak – a figyelmébe, a magyar szórványközösségeknek önreflexióra. Mert ha őszintén szembenézünk a tényekkel, ugyancsak elhagytuk az utóbbi időben az iskolát. Szlogenekkel természetesen tele a padlás. A tanfelügyelőségen elkótyavetyéljük rendre erős pozícióinkat, s maholnap csak mások jóindulatára apellálhatunk, ha szeretnénk élni a törvény biztosította, de a hatóságok által folyton megkérdőjelezett vagy zárójelbe tett jogainkkal.
Naponta találkozunk olyan lemondó magyarokkal, akik nem tartják fontosnak, hogy gyerekeik az iskolában a szüleik, nagyszüleik szavát hallják. Előttük a könnyen elérhető, ám visszavonhatatlan cél lebeg: segíteni gyereküknek beolvadni az erős többségbe, s ott elvegyülni vagy kiválni Erdélyből, Európa gazdag államainak rabszolgáivá szegődni.
Szomorú tapasztalni, hogy a vegyesházasságok konyhanyelve szinte kizárólag a román. S noha semmilyen erőfeszítésbe nem kerülne, ha a magyar szülő magyarul, a román szülő románul beszélne a gyerekével, a magyar szülő megöli gyerekében saját anyanyelvét.
Még szomorúbb látni, hogy két magyar szülő ? az óvoda- és iskolaválasztást követően ? románul beszél egymással, hadd tanulja a nyelvet a gyermek, ha már egyszer a többségi iskola padjait koptatja…
Ezért is vált oly aktuálissá Reményik Sándor kérése, tanács: Ne hagyjátok az iskolát. Aki feladja az iskolát, akinek csupán egyéni ambíciói eléréséhez fontos ? számos politikusra illik ez ? a magyar iskoláról beszélni, az valójában már kapitulált, megadta magát a beolvadásnak.
Ami több mint bűn, hiba, Hiba, mert az erdélyi magyar iskolákban felelős, felkészült tanárok és értelmes, önszerveződésben kiváló diákok járnak. Hiba, mert erős bástyánk nekünk az Iskolánk, s ha nem hagyjuk magunkat félrevezetni, az is marad még hosszú időn át.