Nem szoktam kommenteket olvasni, mert tapasztalatatom szerint ezek a bejegyzések rendszerint nem a felvetett témához kapcsolódnak, hanem a kommentelő fixa ideáit, berögzült gondolatait mutatják. Minap mégis megakadt a szemem az egyik közösségi felületen közzétett anyag alatti kommenten. Az írás valami medvés sztorit ismertetett – ugye a Székelyföldön nem ritkán keresik fel élelem reményében a lakott területeket a nagyvadak még télvíz idején is –, s valaki alája firkantotta az elcsépelt székelynek mondott bölcsességet, miszerint A tea nem étel, az asszony nem ember s a medve nem játék. A következő kommentelő azt fűzte, hogy ez a legundorítóbb román mondás, amit hallott.
Nagyon toleráns ember vagyok, mindenféle véleményt meghallgatók, tiszteletben tartom a vélemény megfogalmazóját is, de egyetlen dolgot nem tudok elviselni: az emberi butaságot. így hát elöntötte agyamat a vér, bizonyára vörösre gyúlt a fejem és kidagadtak halántékomon az erek a kommentet olvasva. A székely észjárást, tájnyelvet tükröző – vagy legalábbis annak vélt – bonmot, tréfás szállóigévé vált mondat miként lett román mondássá a kommentelő fejében? Bizonyára azon leegyszerűsítő képlet alapján, miszerint minden, ami Magyarország keleti határán túl, Romániában található, az román. Tehát román az ottani lakosság, no meg annak kultúrája, még akkor is, ha székelyekről, kalotaszegi, széki vagy érmelléki magyarokról, netán barcasági vagy gyimesi csángókról, esetleg szatmári svábokról vagy brassói szászokról van szó. Ez az egyik butaság. A másik, hogy undorítónak tartja „az asszony nem ember” kijelentést, holott csupán arról van szó, hogy a székely nyelvjárások némelyikében a férfi megfelelője az ember, a nőé pedig az asszony, s nem arról van szó, amit sokan szeretnének kiolvasni belőle, hogy a nőt nem veszik emberszámba. A Czuczor Gergely – Fogarasi János-féle A magyar nyelv szótára című munkában olvasható, hogy az EMBĚR „Jelentésének többféle szinezetei vannak. Ugyanis ember 1) Legszélesb ért[elemben]. minden okos, eszes állat akármily korú és nemü, tehát, gyermek, ifju, férfi, agg, leány, asszony. 2) Szorosb ért. oly férfi nemü, ki tökéletesen ki van fejlődve, megérve. Innen mondjuk: Ő még csak gyerek, nem ember… 3) Ellentétetik némely tájakon közbeszédben az asszony, nő szóknak, s férfi nemüt jelent.” Ugyanez a szótár az asszony-t úgy határozza meg, mint „1) Széles ért. az emberi nemhez tartozó minden nőszemély, akár van férje, akár nincs… 2) Szükebb értelemben oly nő, kinek férje van, vagy volt… 3) Jelent úrnőt… 4) Keresztnevek után téve, az alrendü férjes nőket czimezik vele…”, de lehet „5) Rokonsági vagy kort különböztető czim.” Szabó T. Attila monumentális munkájában, Az erdélyi magyar szótörténeti tárban számos példát sorol fel „ember” szavunk „férfi” jelentésére, a legkorábbi 1573-ból van. Háborgó kommentelőnk vajon mit gondolna az asszonyállat kifejezésről? Hogy még undorítóbb román mondás, mint „az asszony nem ember” megállapítás?! Holott az „állat” szó elsődleges jelentése az „élőlény” volt, de használták mai – azaz „barom” értelmében is. Vagy ott van a „gyerek”, „gyermek” szavunk, amelynek jelentése az idézett Czuczor–Fogarasi szótár szerint „1) Általán, emberi magzat, nemi különbség nélkül… 4) Szorosb ért. férfi magzat, fiú, kis fiú.”
A magyar nyelv rendkívül gazdag, tájnyelvi változatai pedig még színesebbé, gazdagabbá, kifejezőbbé teszik. S minél jobban ismerjük a nyelvet, annak árnyalatait, változatait, annál jobban elmerülhetünk szépségeiben. Amennyiben nemismerete történelmi tájékozatlansággal, butasággal és a tudatlanságból fakadó magabiztossággal társul, olyan és ahhoz hasonló szentencia-szerű kijelentéseket szül, miszerint „az asszony nem ember” a legundorítóbb román mondás. Nos, ezért sem szeretek kommenteket olvasni.