Borcsa János legújabb kötetében így foglalja össze eddig megtett életútját: „Pályámra visszatekintve úgy ítélem meg, hogy helyes választás volt részemről a nyelvi- és irodalmi műveltség szolgálatába állni, s ezt a szolgálatot éppen bölcsőhelyemen végezni, így hát… aki vagyok, az akarnék lenni – mind az identitásom, mind pedig a hivatásom tekintetében.”
A másik számomra fontos és sokatmondó gondolata: „Ne válasszuk szét egymástól az emberség és a magyarság vezéreszméjét, mondanám, s akkor talán el tudjuk fogadni, hogy számunkra a világ közepe éppen ott van, ahol tevékeny jelenlétünket állhatatos munkával próbáljuk kiteljesíteni, s ezáltal végső soron a közjót szolgálhatjuk.”
És valóban, a Kézdivásárhelyen élő irodalomkritikus számára szülővárosa a világ közepe, tevékeny jelenlétével ott teljesesdett ki emberségében és magyarságában, szolgálta a közjót. A vidéki értelméségi lét hátrányaiból előnyt tudott kovácsolni, ugyanis az irodalmi és tudományos központoktól távol való működés egyfajta egyenlő távolságot biztosított számára a különböző irodalmi alkotóműhelyektől, nem köteleződött el egyik mellett sem, hanem mindvégig a saját útját járhatta, járta, a saját értékrendje szerint fogalmazta meg ítéleteit.
Borcsa János Kézdivásárhely szülöttje, 73. életévében jár, eredményes kritikusi, irodalomtörténészi és publicisztikai munkásságot fejtett tanári hivatása mellett, első kötete 1984-ben jelent meg, a következő 1994-ben, s azóta az általa jegyzett könyvek száma meghaladta a tucatot. A város egyik középiskolájában kezdte tanári pályáját, közel másfél évtizedig Szentkatolnán tanított, majd 1990-től rövid ideig könyvkiadóban és tanítóképzőben tevékenykedett, s e kitérők után aztán nyugdíjazásáig újból Szentkatolnán tanárkodott. Közben rendületlenül írt. Tudományos műveket, tanulmányt, esszét, kritikát, publicisztikát.Tagja a hazai és a magyar írószövetségnek, az Erdélyi Magyar írók Ligájának, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének. Mindemellett saját kiadót is vezet, a közösség számára hiánypótló műveket jelentetve meg.
Az Olvasatokban az élet című kötetbe összegyűjtött, a 2021–2025 közötti időszakban keletkezett tanulmányok, kritikák és esszék ugyanolyan olvasmányosak, magukkal ragadóak, mint publicisztikái, holott ezek egy másabb közönséghez szólnak. A szerző tisztában van azzal, hogy akkor tud maradéktalanul eleget tenni a kritikus feladatának – így a vizsgált művek művészi értéke megállapításának, az értelmezésnek, az alkotásoknak az irodalmi és társadalmi környezetben való elhelyezésének, valamint az olvasó és a mű közötti kapcsolat megteremtésének, ha azt közérthetően teszi, nem riasztja el idegen csengésű szakkifejezések garmadájával, körmönfont mondatokkal, megkönnyítve az olvasást, a befogadást.
Az kötet három egységre tagolódik, az elsőben nagyobb lélegzetű tanulmányok kaptak helyet, a második rész tömörebb eszmefuttatások gyűjteménye, a harmadik rész pedig egy remekbe szabott interjú, Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője készítette a szerzővel. Az elmondottakból kicseng, hogy igaza volt a szerzőnek, mikor azt állította, hogy helyes választás volt részéről a nyelvi- és irodalmi műveltség szolgálatába állni, s ezt a szolgálatot éppen bölcsőhelyén végezni.