A Gázai övezet teljes területét Izrael ellenőrzése alá vonják, illetve  Izrael egy úgynevezett „steril zónát” alakít ki az övezet déli részén, amely kizárólag a humanitárius segélyek szétosztására szolgál majd – jelentette be Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök.

A cél az, hogy erre a területre ne juthassanak be a Hamász harcosai – tette hozzá. A tervet támogatja az Egyesült Államok kormánya is.A háromlépcsős terv első fázisában Izrael engedélyezi az alapvető élelmiszerek bejuttatását a térségbe a humanitárius válság elkerülése érdekében. A második szakaszban, néhány napon belül, amerikai cégek élelmiszer-elosztó pontokat nyitnak meg. A harmadik szakaszban jön létre a „steril zóna”, amely lehetővé tenné a segélyek biztonságos eljuttatását a kitelepített palesztin lakossághoz.

Kedden 93 segélyszállító teherautó lépte át a határt az izraeli 11 hetes blokád után – közölte az ENSZ. A teherautók lisztet, bébiételeket, orvosi felszereléseket és gyógyszereket szállítottak, és a Kerem Shalom átkelőn akartak bejutni az övezetbe. Az ENSZ szóvivője elmondta: szervezetük csapata órákon át várakozott, hogy bejuthasson a térségbe, de végül „nem tudták eljuttatni a szállítmányt a raktárba”. 

Az izraeli miniszterelnök azt is elmondta, hogy kész befejezni a háborút, ha minden túsz hazatér és a Hamász vereséget szenved, illetve nem lesz többé hatalmon. Az iráni atomfegyverkezésről azt mondta, az Egyesült Államokkal összhangban Izrael azt reméli, sikerül egyezményt kötni Iránnal annak megakadályozására, hogy Teherán atomfegyverhez jusson.