A kanadai újságíró és irodalomtudós, Marshall McLuhan A Gutenberg-galaxis című, 1962-ben megjelent művében végigelemezte a könyvnyomtatás óta eltelt évszázadokat, és úgy vélte, hogy a könyvek előbb-utóbb elveszítik a jelentőségüket.
Most 2025. február 6-át írunk, nem úgy tűnik, hogy bevált volna a jóslat, noha az elmúlt években jelentős változások voltak a könyvpiacon. Mivel képtelen lennék felvázolni a jövőt, néhány adat segítségével visszautazom a gyökerekig, ugyanis nemrég volt Johannes Gutenberg halálának 557. évfordulója; a német nyomdász 1468. február 3-án hunyt el.
Gutenberg két „életművet” hagyott örökül az emberiségnek: az egyik a könyvnyomtatás, a másik pedig az ősnyomtatványok, könyvek és töredékek összessége, amely ma a művelődéstörténeti kultúránk része.
Az ő nevéhez fűződik a Gutenberg-bibliaként emlegetett kiadvány, amely 1455 körül készült el az általa feltalált sajtón; egy-egy példánya több mint ezerkétszáznyolcvan oldalas, hasábonként negyvenkét sorral. Az ezenanapon.hu honlap szerint „minden oldalhoz körülbelül kétezer-ötszáz külön betűt, nyomdai jelet használtak fel, melyet kézzel készítettek és állítottak össze. Betűi modelljéül a gót betűs kódexírás szolgált. Naponta húsz-negyven oldalt tudtak nyomtatni”.
Bár még számos részletet említhetnék meg a világhírű könyvvel kapcsolatban, most rátérek a Szinpetriben, az Aggteleki-cseppkőbarlang közelében lévő Gutenberg Múzeumra, ahová 2019 nyarán sikerült ellátogatnom.
Mivel semmilyen eredeti tárgyi eszköz nem maradt meg Gutenbergtől, a múzeum tulajdonosa, Varga Béla és csapata rekonstruálta a nyomtatáshoz szükséges felszereléseket; a munkát több európai múzeummal egyeztetve kezdte el. „Először a gép készült el, majd a hozzá tartozó papírt előállító malom. Később sikerült a kétszázhatvankilenc karakterből álló betűkészlet másolatát is megszerezni, ami ötszáz éves. […] Ezekkel a saját eszközökkel készült el a 21. század legnagyobb könyve is” – olvasható a legnagyobbkonyv.hu elnevezésű honlapon. Maga a kiadvány a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült. A múzeumnak és a nagy könyvnek helyet adó épület a papírmalmot hajtó Jósva-patak melletti területen található, és külső-belső hangulatában is illeszkedik Gutenberg szellemiségéhez. A honlapon lévő információk szerint a létesítmény 2025. április 30-ig zárva tart, utána viszont érdemes lesz ellátogatni oda.