Tízezrek vonultak az utcákra Németország-szerte, hogy kifejezzék tiltakozásukat a CDU vezetője, Frederich Merz, a migrációs politika szigorítását jelentő törvényjavaslata ellen, amelyet a szélsőjobboldali AfD-vel összefogva, képviselőinek támogatásával szavazott meg a Bundestag a héten.
Vasárnap délután, egyes becslések szerint 160 ezren, a szervezők szerint 250 ezren gyűltek össze a berlini demonstráción.Az egyik dühös tüntető azt mondta, hogy nácikkal nem lehet játszani, és reméli, hogy Merzet megbüntetik a szavazók az előrehozott választásokon. A baloldali tüntetők és politikusok azzal vádolják Merzet, hogy megsértette a közmegegyezéses tabut, és veszélyezteti a mainstream pártok szélsőjobboldali AfD-vel szembeni „tűzfalát”.Merz azonban kitart amellett, hogy álláspontja változatlan; nem dolgozott össze és nem is fog együttműködni a párttal. Hetekkel a németországi választások előtt a CDU/CSU pártszövetség támogatottsága a legnagyobb, mintegy 30 százalékos. Az AfD áll a második helyen 20 százalékkal, míg a szociáldemokraták és a Zöldek csak utánuk következnek.