Pert nyert a nagykárolyi önkormányzat – igaz, még nem jogerős az ítélet –, s így egyelőre úgy néz ki, nem kell kifizetnie a Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság által kirótt 10 ezer lejes bírságot amiatt, hogy az egy éve felavatott Kölcsey-szobor talapzatán nincs román nyelvű felirat is. Már a szobor avatóünnepsége is rendhagyó volt, ugyanis román szélsőségesek zavarták meg az eseményt a román kizárólagosságot hangsúlyozó rigmusokat skandálva, bekiabálásokkal kísérve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Novák Katalin magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, tiltakozva a nem hivatalos látogatáson tartózkodó magyar államfő jelenléte ellen és kifogásolva azt, hogy túl sok magyar személyiségnek állítanak emléket a városban. A Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság már az avató előtti napon kiállította a büntetőjegyzőkönyvet, kifogásolva, hogy a szobron csak magyar felirat található: azaz a költő neve, illetve a Himnusz szövegének és kottájának egy sora, s azt is, hogy az alkotás talapzata „sziklából”, nem „kő”-ből készült, az eseményről beszámoló híradások szerint a „szikla” Nagy-Magyarországra utal…
Nos, eltelt egy esztendő a jegyzőkönyv kiállítása, az ominózus avatóünnepség és az elsőfokú döntés megszületése között. Ez a döntés azonban megfellebbezhető, s ezt a jogi lépést valószínű megteszik a kulturális igazgatóság képviselői, így még nem lehet pontot tenni az ügy végére, a jogi huzavona akár hosszú ideig is elhúzódhat. Nagykároly polgármestere azonban elszánt, s mint ígérte, a szobor továbbra is állni fog, talapzatára pedig elhelyezik a Himnusz idézett harmadik sora – „Nyújts feléje védő kart” – román fordítását is, és mint közösségi oldalán tett bejegyzésében írja, „Ennek értelmében, a Szatmár Megyei Kulturális Igazgatóság aggályai alaptalannak bizonyulnak”.
Érdekes és furcsa az, ahogyan a történelem ismétli önmagát: a Püspökladányban élő és alkotó Győrfi Lajos által készített Kölcsey-szobor előtt Nagykárolyban állt már egy másik, ugyancsak életnagyságú, a költőt ülve ábrázoló szobor, amelyet Kallós Ede szobrászművész készített és 1897-ben avattak fel a Károlyi-kastély parkjában. Murádin Jenő átfogó – és tegyük hozzá: lehangoló – szoborkatasztere szerint „a vaskerítéssel körbevett szobrot 1933 májusában megrongálták. 1934. augusztus 30-án ismeretlen tettesek lefűrészelték a szoboralak fejét. Veszélyeztetettségére hivatkozva a városvezetés még aznap szétbontotta az emlékművet és darabjait beszállíttatta a városházára.” Kallós alkotását Párizsban öntötték ki, s a maga korában ez volt méretre a legnagyobb Kölcsey-szobor Magyarországon.
Nem tudom, hogy Györfi Kallós művét alkotta újra vagy csak hasonlóan helyezte el a szoboralakot, erről a sajtóban nem találtam információt. Sajnos, mikor szobrokról írunk, szoboravatásról tudósítunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni az alkotó személyéről, holott ez épp olyan, mintha egy regényről vagy verskötetről beszélnénk a szerző neve elhallgatásával. Ráadásul a szobrászathoz mindenki ért, mindenki úgy érzi, hogy beleszólhat abba, miként nézzen ki egy köztéri alkotás – ez a közpénzből való szoborállítás átka. A másik átka – főképpen a mi történelmi szelek járta, olykor viharok tépte térségünkben –, hogy a nemes anyag, a kő vagy a bronz használata révén örökéletűnek szánt szobrok sok esetben efemernek bizonyulnak, ezek az alkotások esnek elsőként az impériumváltások és ideológiai változások áldozatául.
A szobrokat, köztéri emlékműveket általában eszmékhez társítják, a szobordöntés az eszmékkel, ideákkal való leszámolás része. Ezért bír jelentőséggel az a tény, hogy nyert a nagykárolyi önkormányzat a megyei kulturális hatóság elleni szobor-perben.