Országunkban is eltűnőben a három generációs családmodell. Gyakran találkozni ezzel a mondattal a médiában, amely voltaképpen nem jelent mást, minthogy mifelénk is megszűnőben az életnek az az egykori, hagyományos rendje, amikor a nagyszülők, a szülők és a gyermekek egy fedél alatt vagy legalábbis egymás közelében éltek, a nemzedékek a mindennapi életvitelben is segítve egymást.
Nyugat- Európában ez a folyamat már régóta végbement, ezért nem csoda, hogy ott olyan idősgondozó rendszerek alakultak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy az életük alkonyához közeledők méltóssággal élhessenek meg minden hátralevő napot. Az Európai Unió ugyanezt igényelte az újonnan belépett országoktól is, természetesen nem egyik napról a másikra, hanem törvénymodelleket, szabályozási eljárásokat, követésre méltó intézményrendszerek figyelembevételét, sőt pénzügyi támogatásokat is ajánlva fel. Formailag nem is voltak különösebb gondok, közülük nagyon sok beépült a kelet-európai országok törvényhozásába, de mint ahogy az Romániában több esetben lenni szokott, a tartalom nem követte a formát.
A nyáron különböző bejelentések nyomán sok-sok visszaélést derítettek fel az idős- vagy a fogyatékos gondozás terén, néhány héten át az újságok és a hírportálok, a televíziós adások főcímeiként szerepeltek, hogy időseket hol és milyen szenvedéseknek tettek ki, hogyan lopták el az egyéni vagy az állami hozzájárulásokat. Menetközben néhány központi vagy helyi tisztségviselőt kirúgtak, igéretet tettek arra, hogy megreformálják a teljes szociális ellátó rendszert, és az őszi parlamenti ülésszakon e tekintetben új törvényt fogadnak el.
Azonban amint az lenni szokott, a felháborodás lecsengett, itt van ősz és még nem nagyon láttunk semmiféle olyan közvitára bocsátott törvénykezdeményezést, amely arra utalna, hogy a háttérben valóban megindultak a gyógyító folyamatok, még akkor is, ha az egyre szűkösebb költségvetés miatt több helyen is meg kell szorítani a nadrágszíjat.
Arra kérem a kedves hallgatókat, ha érdekli a téma, olvassák el azt a kiváló elemző írást, amelyet a nagyváradi Újvárad folyóirat szeptemberi száma közöl Cseke Péter Tamásnak, az Agerpres hírügynökség szerkesztőjének a tollából, és mindent megtudhatnak belőle, hányadán is állunk ezzel a kérdéskörrel.
A munkaügyi minisztérium adatai szerint Romániában, augusztusban, 3746 szociális ellátást nyújtó intézményt, azaz napközi vagy bentlakásos otthont tartottak nyilván, ezek 54 százalékát a polgármesteri hivatalok vagy közvetlenül a munkaügyi minisztériumnak alárendelt megyei szociális igazgatóságok működtetik, 46 százalékát pedig egyesületek, alapítványok, nemzetközi szervezetek vagy egyéni vállalkozók. Az intézmények egyrészére van bízva több mint 16 ezer fogyatékkal élő felnőtt gondozása is, akiknek 70 százaléka 60 évnél idősebb személy.
Ez az általános keret, amelyben az újságíró elhelyezi több szempontú, szakemberek bevonásával készült vizsgálódásának eredményét, annak sok-sok apró részletével és árnyalatával egyetemben. Ha elolvassuk, akkor jóval többet tudunk majd arról, hogy mit jelent egy-egy idős szülőt, nagyszülőt elhelyezni az öregotthonokba, vagy a szellemi hanyatlás jeleit mutatókat az e célra létrehozott gondozó központokba.
Tudom, a téma kellemetlen, hiszen a fiatal vagy középkorú úgy gondolja, hogy az idő megáll éppen az ő feje fölött. Noha – tartja egy bölcs mondás – az öregség az az állapot, amitől mindenki fél, de senki nem szeretné elkerülni.