Ma két olyan kifejezés kerül előtérbe, amelyeket viszonylag ritkán használunk a mindennapokban, pontosabban az eufemizmusról, illetve a kakofemizmusról van szó. A Nyelvművelő kéziszótár szerint az eufemizmus „kellemetlennek vagy illetlennek minősülő jelenségek szépítő, enyhítő megnevezése. Általában az udvariasságnak, a szeméremnek, a hallgató iránti tapintatnak, kíméletnek a megnyilatkozása”.
Mikor élünk az eufemizmus eszközével? Egyebek között a betegségek és a halál megnevezésekor, például elment, elköltözött, a testi és szellemi fogyatékosságok, tulajdonságokra való utaláskor, azaz gyenge felfogású, erős testalkatú, illetve akkor, amikor erkölcsi vétségekre, hibákra hivatkozunk, például ügyes, okos a ravasz helyett, füllent a hazudik helyett.
A nyelvészek szerint az eufemizmus nem okvetlenül hasznos jelenség, ugyanis a hivatali nyelv és a sajtónyelv szépítései néha az erkölcstelenséget is bocsánatos bűnné enyhítik. Ugyancsak kártékony lehet például a megszelídített, úgynevezett szemérmes durvaságok közé tartozó elbaltáz, főként azért, mert a látszólag szalonképes kifejezés hallatán valójában a beszélő és a hallgató is az eredeti trágárságra gondol.
És mit jelent a kakofemizmus? Az eufemizmus ellentéte, azaz valamely fogalomnak lebecsülő, gyakran durva kifejezése. Például a szemtelenség helyett használt pofátlanság, valamint az ugat, amellyel néha a beszél szavunkat helyettesítik.
„A kakofemizmus használatának olykor megvan a kellő indulati háttere. Mai társalgási nyelvünkben azonban általános divat a nyerseség, s ezt művelt, jóérzésű ember ízlése aligha tűrheti” – olvasható a Nyelvművelő kéziszótárban, ahol arra is kitérnek, hogy miért veszélyes ez a jelenség. Főként azért, mert többnyire nem nyíltan durva szavakban, kifejezésekben jelentkezik, s e lappangó trágárság igen hatásos.
Röviden kitérek az eufemizmus és a kakofemizmus nyelvi eszközeire is, amelyek nagyon változatosak. Léteznek sajátos hangulatú szinonimák, amelyekre jó példa az étkezik és a zabál, idegen szavak, például az inzultál, de a körülírás, illetve a tagadva állítás is gyakori. Előbbire példaként megemlíteném a pohár fenekére nézett, utóbbira pedig a nem okos dolog szókapcsolatot.
Most pedig egy másik témához ugrom, mivel úgy érzem, helye van a nyelvi rovatban. Szeptember 15-én, vagyis holnap lesz százharminchárom éve, hogy megszületett a krimi koronázatlan királynőjeként is emlegetett Agatha Christie, akinek hatvanhat detektívregénye minden idők legnagyobb példányszámban elkelt könyvei között szerepel; csak Shakespeare műveiből és a Bibliából adtak el többet. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de ezek nem voltak annyira népszerűek; az egyik ilyen könyve A lányom mindig a lányom címmel jelent meg, most belőle idézek: „El kell fogadni, hogy csak egy igazi társunk van ezen a világon, aki elkísér a bölcsőtől a sírig, és ez mi magunk vagyunk. Legyen jóban az ember ezzel a társával. Tanuljon meg együtt élni vele.”