Több száz újságírót bocsát el Európa legjövedelmezőbb lapja. A Bild a szerkesztőségi munka nagy részét a mesterséges intelligenciára bízza. A tulajdonosi cégcsoport, a Springer ímélben tájékoztatta a Bild szerkesztőségének vezetőit, hogy a kiadóvállalat felszámol minden „terméket, projektet és folyamatot”, amelyek az üzleti környezet változása miatt „soha többé nem lehetnek sikeresek gazdaságilag”.
A jelenlegi formájában nem lesz többé szerkesztőségvezető, lapszerkesztő, képszerkesztő, korrektor és szerkesztőségi titkár. Ezeknek a feladatát a digitális világban az MI látja el. A kiadó arra számít, hogy az átalakítás hatására a következő három évben 100 millió euróval nő a vállalat nyeresége.
Érthető a kiadóvállalat aggodalma és megmagyarázható profitéhsége is. Míg a Bild a tavalyi év végéről származó adatok szerint naponta 1,1 millió példányban kelt el, tíz éve még 2,44 milliós volt az eladott napi példányszám.
Nem tudom, azzal számolnak-e, hogy nőni fog a példányszám a világot elárasztó MI-őrület, -rajongás miatt vagy a 100 milliós nyereség csak a spórlásból fakad? Azt sem vitatom, hogy a kiadónak joga van a nyereség maximizálására. Csak azon merengek el, hová vezethet a Springer döntése.
És nem, nem az a legnagyobb veszély amit a Német Újságíró Szövetség elnöke, Frank Überall meglebegtet, miszerint a leépítés szélsőségesen ostoba, mert a regionális hálózat leépítése a helyi ügyek iránt érdeklődő olvasóknak nyújtott szolgáltatás színvonalának csökkenésével, és végül olvasók elvesztésével jár! Ez a kisebbik baj. A végső veszély az, hogy az újságírás elveszíti emberi dimenzióját. Nem a párbeszéd lehetőségét kínálja többé a zsurnalizmus, igaz, a tévedés lehetőségével együtt, hanem az egyoldalú, irányított tájékoztatás és a véleménydiktatúra közege lesz.
Emlékszem, mekkora lelkesedéssel néztük a közösségi média szárnybontogatását a kétezres évek elején. A sajtószabadság kiteljesedését, a demokratikus párbeszéd lehetőségét láttuk benne. Mára kiderült, csak a véleménybuborékokat buzogtatta fel, és a gyűlöletbeszédet növesztette hatalmassá.
Kudarcként élem ma meg a közösségi média térnyerését, s egyre gyakrabban jut eszembe Umberto Eco ítélete: „A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét.”
Az MI alkalmazása az újságírásban látszólag a falu hülyéjét, a nethuszárokat, a közösségi média sztárjait helyettesíti a cáfolhatatlan értelemmel. Csakhogy a mesterséges intelligencia olyan, amilyenre programozták. Tartalmat előállítani is a csak betáplált szempontok és a programozó céljai szerint fog. Ezek közt szerepelni fog az a szándék is, hogy a gyanútlan, az MI objektivitásában feltétlenül megbízó olvasó elhigyje azt, hogy ez maga a tárgyilagos valóság.
Eközben még inkább a manipuláció eszközévé válik a sajtó, miközben egyre kevesebben kérdőjelezik meg az MI-újságíró jóhiszeműségét.
Kétségtelenül az MI-újságírásé a jövő. De ebben a jövőben meg kellene maradnia az ember által írt tartalmaknak is, mert az újságírás nemcsak értelmes, hanem érzelmes viszonyulás is az emberi társadalmak valóságához, vágyaihoz, törekvéseihez.