Megkérdezték Sophie Schönberger jogászprofesszort, hogy megmenekülhet-e a pusztulástól a demokrácia. A német gondolkodó, aki februárban megjelent könyvében a demokrácia válságának okát és gyógymódját keresi, azt válaszolta: „Igen, ha belátjuk, hogy a demokrácia nem az elitek párbeszédéből tanulható, hanem csak a mindennapi életben sajátítható el. Például a kocsmában…”
Tény, hogy a nyugati demokráciák szinte mindegyike válságjelenségekkel küzd. A társadalmi megosztottság ollója tágra nyílik, és ezzel párhuzamosan gyengül a demokratikus intézmények iránti és a polgárok közötti bizalom, és nő az elégedetlenség. Schönberger szerint ennek oka az, hogy a modern társadalmakban az egyenlőség rovására erősödött meg az individualizmus. A demokráciának úgy kellene biztosítania az egyéni szabadságot, hogy közben mindenkit egyenlőként ismer el. És ez nem ideológiai, ez mindenekelőtt kulturális kérdés! A demokratikus állam polgárainak tiszteletben kell tartaniuk mások véleményét, és el kell fogadniuk a többség döntését, még akkor is, ha az saját meggyőződésükkel ellentétes. Erre azonban egyre kevésbé vagyunk képesek. Bizonyíték erre az európai baloldalnak a demokratikusan megválasztott jobboldali politikusok elszigetelésére indított kampányai.
Schönberger úgy véli: a demokratikus kultúra kialakulásához nem elégséges a racionális belátás, ahogy a demokratikus elméletalkotók gondolják. A demokrácia a többség számára érzelmi kérdés, ezért nem az alkotmány szellemének tanulmányozása és a tanult elit magasröptű érveinek meghallgatása, hanem a hús-vér embertársakkal folytatott párbeszéd erősíti a demokratikus éthoszt. Csak az ilyen viták során tanuljuk meg egyenlőnek elismerni a másikat, tolerálni a másként gondolkodókat és elfogadni, ha véleményünk kisebbségben marad.
Csakhogy a modern világból hiányoznak azok a közösségi terek, ahol kialakulhatnának az ilyen megtermékenyítő viták. Az online fórumok, amelyek a virtuális létet kínálják a való világ helyett, „nem-helyek”, vagyis olyan anonim terek, amelyekben nem jön létre valós közösségi élet. A demokrácia működéséhez szükséges érzelmek, mindenekelőtt a mások tisztelete és a többség akaratának elfogadása az olyan nyilvános terekben alakulhat ki, amelyekben a polgárok között bizalom alakulhat ki, s amely a sokszínűség és a véleménykülönbségek ellenére lehetővé teszi az összetartozást. Csakhogy a polgárok, és különösen a fiatal nemzedékek egyre kevésbé aktívak a való világban. A Z-generáció véleménybuborékokba zárt tagjai legfeljebb online politizálnak, a valódi közösségektől távol maradnak, márpedig a demokrácia nem működik a személyes emberi kapcsolatok nélkül.
Schönberger szerint fel kell támasztani a szabadság kis köreit, ahol a jelenleg egyre frusztráltabb és dühösebb polgárok feloldódhatnak, megvitathatják a közös ügyeket. Schönberger úgy véli, hogy ezt a szerepet a nyilvános fürdők, a könyvtárak, és mindenekelőtt a kocsmák tölthetnék be.
Vannak, akik szerint azonban Schönberger javaslatainak megvalósítására kevés az esély. Az individualizmusban edződött polgárok nem azért járnak kocsmába, hogy a közösségi szellem erősítése érdekében társadalmi, politikai vitákat folytassanak. Éppen azért kerülik az ilyen vitákat, mert tudják, hogy azok csak viszályt szítanának. Bármit teszünk is, a képviseleti demokrácia szükségképp kiábránduláshoz és elégedetlenséghez vezet. A politika mára ugyanis olyan ígéretversenyé vált, amelyben csak azok a politikusok győzhetnek, akik megvalósíthatatlan ígéretekkel rukkolnak elő.
Ezen nem segít a sörözgetés, legfeljebb ha felfordult a gyomrunk lenyomhatunk egy keserűt.