Minden évben március 15. előtt kutatom, újraolvasom, hogy mit kívánt a magyar nemzet, s számba veszem, abból mára mi valósult meg, illetve mit veszítettünk el, noha már úgy éreztük: megszereztük. Jókai Mór a nemzet akaratát így fogalmazta meg 175 évvel ezelőtt: Legyen béke, szabadság és egyetértés.
Béke még csak van az egyre csendesebb, belenyugvóbb Európában. Feltéve, ha elfogadjuk azt, hogy Európa az Atlanti-óceántól a Prutig tart, nem pedig az Urálig. Nem tehetünk azonban úgy, mint akik nem látják, hogy vörös sarlóként gyújtanak lángba mindent az öreg kontinens peremén a nagybirodalmi lázálmok.
Szabadság? Miközben folyton fenn akarjuk tartani a jogot, hogy mi írhassuk életünk forgatókönyvét, sorsunk másoktól függ, olyan erőknek és körülményeknek van alávetve, amelyekre nincs befolyásunk. S csak nyugtathatjuk magunkat, hogy a szabadság mértéke nem az élet értékének fokmérője. Eközben a zsarnokság hívei vagy naiv áldozatai arról győzködnek, hogy biztonság nélkül a szabadság mit sem ér, anélkül az emberi jogok luxuscikknek számítanának. A biztonság pedig üres és önpusztító cél a szabad államok számára. Simán elfogadjuk, hogy emeljük meg a katonai kiadásokat, miközben az oktatásra továbbra sincs, sőt egyre kevesebb pénz van.
A modern magyar nemzet egyesíti a politikai és a kulturális nemzetet, létrejöttében alapkőnek tekinthető az 1848-as szabadságharc harmadik kívánalma, a nemzeti egyetértés létrejötte még várat magára. Szomorúan kell igazat adnunk azoknak, akik azt tartják, hogy mindaddig készek vagyunk áldozatokra, együttműködésre, összefogásra, amíg megszületik a szabadság, ám a következő pillanatban ismét viták, széthúzás következik, nem tudjuk teremtő erőként hasznunkra fordítani a szabadságot.
A márciusi ifjaknak, akik noha lobbanékonyak, lánglelkűek voltak, heves indulataik közepette is olyannyira józanok maradtak, hogy mindjárt az elején leszögezték: azt kívánja a magyar nemzet, hogy legyen egyetértés a közös célokban. Egyetértés abban, hogy a szólás- és véleményszabadság a politikai párbeszéd elengedhetetlen feltétele, miként az is, hogy a más véleményen levő nem ellenség, nem nemzetidegen, hanem alternatívát felkínáló, szabadon gondolkodó társunk. Egyetértés abban, hogy a közösségi érdek kerülhet veszélybe, ha ki-ki a gyűlölet útját járja, önös hasznát követve.
Nincs meg ez az egyetértés ma, amikor viszonylagos a béke és viszonylagos a szabadság. Március idusa és a márciusi ifjak példája viszont arra késztet, próbáljuk meg mi magunk megteremteni, foglalkozzunk a még viszonylagosan szabad sajtóban leginkább azzal, ami összeköt és ignoráljuk azt, ami szétzülleszt.
Ma, amikor a biztos jövő bizonyosságát kikezdte az orosz–ukrán háború, az újrainduló fegyverkezési hajsza, az elszabaduló infláció, ma sem lehet más célunk, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés. És ezen munkálkodjunk, mint a márciusi ifjak tették, s mindazok, akik felismerték e három szó lelkesítő hatását.