Ezt jelentette be ma Kolozsváron Panyi Miklós a magyar Miniszterelnökség stratégiai államtitkára azon a sajtóértekezleten, amelyet Nagy Zoltánnal, az Iskola Alapítvány elnökével illetve Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével közösen tartott.

A magyar kormány a jelenleginek több mint a négyszeresére, mintegy 100 ezer forintra emeli a romániai magyar anyanyelvi oktatásban résztvevő diákok és egyetemi hallgatók oktatási-nevelési támogatását. Panyi Miklós elmondta, hogy Kárpátalján a magyarul tanuló diákok már megkapták a bruttó 100 ezer forint értékű magyar állami támogatást. Az elemi, gimnáziumi, középfokú és egyetemi tanulmányaikat magyar nyelven folytató diákok eddig 22 400 forintnak megfelelő összegű támogatásban részesültek. A Rákóczi Szövetség több iskolabusz ajándékozásával segíti az erdélyi magyar szórványtelepüléseken élő diákok utaztatását – többek között erről is tájokoztatták a mai sjatóértekezlet résztvevőit.

Darvas Enikő/SRR