Minthogy a jegyzetírónak is legfontosabb eszköze a nyelv, rendszeresen végigkövetem azt a hősies küzdelmet, amelyet az anyanyelvápolók folytatnak immár hosszú éveken át a kettős mássalhangzók és a hosszú magánhangzók helyes használatáért, az írásjelek megfelelő elhelyezéséért, a bonyolultabb szavak elválasztásáért, ahol korunk legfontosabb íróeszköze, a számítógép még a legjobb tördelési programokban is az önállóság útjára szokott lépni. Nem is beszélve az idegen szavak magyar nyelvbe való betolakodásáról és sok más olyan vonatkozásról, értelmezésről, amelyek akár nemzedékről-nemzedékre, más és más köntösben mindig visszatérnek, bizonyítva, hogy a nyelv élő, a külvilággal mindig kapcsolatban maradó szerkezet.

Létezik azonban egy olyan téma, amelyhez a nyelvművelők jóval ritkábban és meglehetősen eredménytelenül szólnak hozzá. Ez pedig nem más, mint a túlbeszélés, az egyszerűnek a túlbonyolítása, akár politikusok és más közéleti szereplők, akár hivatásos médiamunkások részéről. Ilyenkor vagy azt feledik el, hogy a magyar nyelv tömör és lényegretörő, vagy választékosabban szeretnék kifejezni magukat, netán egy-egy bonyolult mondatszerkezettel húzzák az időt, amíg a következő gondolat az eszükbe jut.

Nem vagyok szócsősz, nem kerestem tudatosan a furcsa és nyakatekert megfogalmazásokat, de 2022-ben azért néhányat leírtam magamnak. Figyeljük csak: „ Az árak elindultak az alacsonyabb árfekvésű termékek irányába.” Aki így szólt, azt akarta mondani, hogy az infláció ellenére olcsóbb lett egyik-másik termék. Vagy így beszél a cégvezető: „ Nagyon sok kolléga volt érintett a megbetegedések tekintetében.” Azaz, a munkatársak közül többen is megbetegedtek. Lévén, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezünk, így fogalmaz a politikus: „Az ő emlékének az őrzése történik meg idén az egész Kárpát-medencében.” Amikor egy elöljárót megkérdeznek, mit tettek egy fogas kérdés megoldásáért, azt válaszolja: ”Kialakításra került egy bizottság felállítása.” Az egyik horgászvezér nem azt mondja, hogy vízparton lenni általában jó, hanem „ a horgászoknak a szabadidő eltöltés folyamatos végzésében fontos szerepük van.” És hogy haladunk a korral, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy óvodában „kulináris túrával és zöldségfelismeréssel élményparkká alakítják át a kertet és megfigyelhetjük saját ökológiai lábnyomunkat is.”

Ha nem is az emberi, de az állati lábnyomok ugyancsak furcsa beszéd- vagy írásnyomokká válnak bizonyos közmondások vagy szólásmondások átalakításában. „Arra kérek mindenkit, hogy írja meg a véleményét, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de sok lúd disznót győz.” – buzdítja közéleti részvételre választóit a helyi politikus. „ A tusnádfürdői közbeszédben megint oroszlánrészhez jutott a medvekérdés” – fogalmaz egy másik. „ Ne legyen magyar magyarnak a farkasa” – írja át a nevezetes, emberközpontú mondást egy harmadik.

Felszámolás után is, de még mindig maradtak hazai magyar lapok. Léteznek akár egész napos közszolgálati vagy helyi rádióműsorok, a magyarországi média is ontja a maga adásait egész Erdélyre, nem véletlen, hogy ezek a nyelvi túlburjánzások terjednek. „Legnagyobb sikernek tartjuk, hogy megsikerült a rezsicsökkentést tartani” – hallom  egyik reggel.

Talán még nagyobb siker lenne, ha szószaporítás helyett tömören beszélnénk. Megőrizve a magyar nyelv alaptulajdonságát.