Ma hat hónapja, hogy kitört az orosz–ukrán háború. Hat hónap után megállapíthatjuk, hogy elkésett a békevágy, a világ vélt vagy valós urai háborúzni kívánnak, mert úgy érzik, a romokon egy új világot építhetnek. Süketen és vakon vallják ezt a nézetet, noha annyi látszik megvalósulni e szép új világból, hogy feljebb kell húzni a légkondi, lejjebb a fűtőtestek gombját, mosás helyett csak szellőztetni szabad majd a gúnyákat és a legújabb EU-s javaslat, hogy spórlásból vizeljen mindenki tussolás közben.
A világ urainak háborús lázálma közepette békét kíván minden felelősen gondolkodó ember. Az első orosz rakéta becsapódása óta békéért kiált a nép. Recep Tayyip Erdoğan török elnök már márciusban tárgyalóasztalhoz ültette a másod vonalbeli orosz és ukrán politikusokat, remélve, hogy Vlagyimir Putyin és Volodomir Zelenszkij rövid időn belül parafálhatják a békét. A török elnök már akkor hangsúlyozta, hogy a békekötésnek nem lehet vesztese, csak nyertes-nyertes szituáció lehet. Ezzel igyekezett meggyőzni a távol maradó ukrán és az orosz elnököt: nem lesznek vádolhatóak azzal, hogy kapituláltak a másik akarata előtt.
Akkor a világsajtó úgy számolt be az isztambuli béketárgyalásról, hogy az az előzetes várakozásokhoz képest mégis számottevő eredménnyel zárult.
Ukrajna kész lemondani a NATO-tagságról és semleges státuszt felvenni, cserébe konkrét biztonsági garanciákat kér. Ebben Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország mellett Németország, Törökország, Kanada, Olaszország, Izrael és Lengyelország venne részt. Amennyiben Ukrajnát katonai fenyegetettség érné a jövőben, a felsorolt országoknak kötelessége lenne katonai segítséget és védelmet nyújtani, beleértve a légtérzárat is. Az elképzelések szerint erről a kérdésről referendum döntene Ukrajnában, amit alkotmányba foglalnának és a megállapodást valamennyi partnerország parlamentjének ratifikálnia kellene. A Kijev biztonságáért kezességet vállaló országoknak támogatniuk kell Ukrajna EU-s tagságának elérését. Ami ellen Oroszország nem tiltakozik.
A biztonsági garanciákról szóló megállapodás nem terjedne ki a Krím félszigetre, a Donecki és a Luhanszki népköztársaságokra. A Krím hovatartozását az elkövetkező 15 évben diplomáciai úton kísérelnék meg rendezni.
Az elképzelést aztán szétfaricskálták az orosz bombázások és az ukrán ellentámadások.
Nem sikerült Erdoğan békéltető közvetítése.
Az elhúzódó állóháború alatt mára kiderült, hogy mindkét államelnök csakis győztesként tenné le a fegyvert, ami egyidőben lehetetlen.
Nincs béke, pedig egyre nagyobb szükség volna rá, hogy ne menjen rá az ellenségeskedésre gyermekeink, unokáink élete.
Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó igazgatója Facebook bejegyzésében azt írja: „Vannak, akik elutasítják a józan ész diktálta kompromisszumokat, azok az utolsó emberáldozatig, az utolsó elesett városig vért ontanának, nincsenek tekintettel azokra a milliókra, akik már így is földönfutókká váltak, mindenüket elveszítették és nem lesz hová visszamenniük. Az ország vezetőinek a felelőssége, hogy elejét vegyék a további pusztításoknak, megakadályozzák az értelmetlen haláleseteket. Volodimir Zelenszkij „kompromisszumos területként” definiált egyes vidékeket. Most először mondom azt, hogy igaza van! Az is előremutató, hogy a kisebbségek nyelvhasználata tekintetében szándékát fejezte ki ún. tükörmegállapodásokra a szomszédos országokkal. Tetszik vagy nem, a békének ára van, máskülönben nem hallgatnak el a fegyverek. Márpedig a legrosszabb béke is ezerszer jobb a legjobb háborúnál…”
Ezt most kárpátaljai kollégám, barátom mindenki másnál hitelesebben állíthatja.
Én csak szomorúan állapítom meg, hogy ami elhozhatja a békét, az ugyanaz amiben nem tudott megegyezni Ukrajna és Oroszország, ami miatt – legalábbis részben – a háború kitört. Az ellentétek és a kiegyezés közti idő a halál, a pusztulás diadalának korszaka lett. Több millió földönfutó, több ezer halott, sok száz árva gyermek a nagyhatalmi játszmák áldozata.