Spekulációnak tulajdonítja az üzemanyagárak gyors növekedését és árkorlátozást szorgalmaz Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) pártelnök. A képviselőház elnöke pártja vezetőségi ülése után újságírók előtt kifejtette: a válsághelyzeteket kihasználva egyes – egyébként jó nevű, korrekt, törvénytisztelő – cégek jelentős többletbevételre tesznek szert, ezért elvárható ezektől a társaságoktól egy korlátozott időre szóló áldozatvállalás.

„Nyilvánvaló, hogy egy világos árkorlátozást kell bevezetni, oly módon, hogy minden cégnek megmaradjon egy bizonyos haszonkulcsa. Ez lenne az alapelv, a részletek kidolgozása a szakemberek dolga” – vélekedett a pártelnök.

Ciolacu szerint a kormánykoalíciónak meg kell keresnie a legkorrektebb döntéseket, és közbe kell lépnie ott, ahol nyerészkedés történik, mint például az üzemanyagárak esetében.

A nyilatkozat összefüggésben állhat az egyre kiterjedtebb tiltakozó mozgalommal. Naponta autósok ezrei bénítják meg a töltőállomásokat úgy, hogy néhány cseppnyi üzemanyagot tankolnak, így tiltakozva az egyre magasabb üzemanyagárak miatt.