A hét végén Kolozsváron is lezajlottak a könyvnapok. A Székelyfölön és másutt valamivel korábban. A könyvek, de legalábbis a szerzők iránti érdeklődés minden jel szerint továbbra is élénk. Ami mindannyiunkat örömmel tölthet el.
Igaz, arról nem nagyon vannak adatok, hogy mennyi könyv kel el, azaz hány kiadvány kerül föl az érdekeltek könyvespolcaira. Jól érzékelhető, hogy az embereknek mind kevesebb a pénzük.
Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy Cseke Péter: Beckett Erdélybe jön című filológiailag szinte már kimerítőnek tekinthető nagyszerű könyvét, mely egyszerre ágyazhat meg a további kutatásoknak, és a nagyszámú idézet révén az életmű iránt érdeklődő olvasó számára már önmagában is Páskándi Erdélyben született műveinek megbízható ismeretét nyújthatja, bemutassam és részben magam is kommentáljam.
A bemutató végén odasomfordált mellén egy idősebb hölgy és szégyenkezve megkért, hogy segítsek szerezni neki egy példányt, mert ő nyomdában dolgozott, annak idején szedőnőként maga is hozzá járult a művek megjelenéséhez, de ma már nem lenne pénze arra sem, hogy ezt a kötetet megvásárolja. Pedig ez neki nem csak emlék, de fiatalkora egyik része is.
Került kötet.
De nekem el kellett gondolkodnom azon, hogy milyen nehézségekkel küzdhetnek maguk a könyvkiadók is. Ráadásul a fiatalok személyes tapasztalataim szerint sem igen vásárolnak könyvet. Beérik azzal, ami az interneten elérhető. Igaz, előbb-utóbb maga a virtuális valóságokat közvetítő könyvkiadás is a virtuális valóság részévé válik. S tegyük hozzá nélkülözhetetlen valósággá.
A modern társadalom filozófiai és politikai diskurzus manapság gyakran vonja kétségbe, hogy a nemzet mint közösség létezik-e egyáltalán? Szerintük ugyanis valóságos közösségről csak akkor beszélhetünk, ha annak tagjai valami módon kapcsolatban állnak egymással. Márpedig nincs olyan nyelvi-kulturális közösség, melynek tagjai személyükben is mindannyian érintkezhetnének egymással, vagy akárcsak tudhatnának is egymásról. A nemzet az említett gondolkodók nézőpontjóból legfeljebb képzelt közösségnek tekinthető…
Azok, akik ezt az első látásra tetszetősnek látszó – többek között Theresa May egykori angol miniszterelnöknő által is vallott – nézetet elutasítják, épp azzal érvelnek, hogy az, ami a képzeltnek látszó közösségeket élő közösségekké formálja az éppen maga a képzelet. A közösségek, még a legkisebb, a család is a nyelvi-kulturális képzelet és képzelőerő viszonyrendszereiben léteznek. Ezeknek a viszonyrendszereknek identitásaink révén mindannyian tagjai vagyunk, gyakran a nélkül is, hogy ennek akár tudatában lehetnénk.
A nemzetet voltaképpen a könyvek és az elektronikus média, azaz a szó és a kép élteti. Hiszen az, aki Arany balladáit, Petőfi Szeptember végén című költeményét, József Attila Ódáját, Kosztolányi Halotti beszédét vagy Jókai, Mikszáth, Móricz, Szilágyi István, Esterházy Péter regényeit, vagy – hogy a közvetlen témánál maradjunk – Páskándi Vendégség című drámáját ismeri és olvassa a művek kövzetítésével szinte már közvetlen testi és gondolati közelségbe kerül egymással.
Közhely, de igaz: a nyelv és annak leszármazásai: a művészetek tesznek élő közösséggekké bennünket. A szó szoros értelmében. Határokon innen és túl.
A kultúra nem luxus. Létfeltétel. S megnyugtató, hogy ennek a ténynek ma már, a járványokkal, háborúkkal és egyéb emberellenes ideológiai csapásokkal viaskodó magyar állam is tudatában van.
Képviselői a határon túli kisebbségek minden fontos rendezvényén jelen vannak. Erősítik bennünk a hitet, hogy a megmaradás legfontosabb garanciája a kultúrában való megkapaszkodás. Még akkor is, ha – mint az említett idős hölgy – bizonyos esetekben akár röstelkedni is kell érte.
Az a közösség igazán életképes, melynek az antikváriumai is szinte már üresek. Itt mi sajnos már és még nem tartunk. Túl sokan mennek el közülünk, akik úgy érzik, akár könyveikről is lemondhatnak. S nekünk, ittmaradottaknak már nem nagyon van akiknek könyveiket továbbadnunk. Fölöslegessé válnak, s velük a korábbi nemzedékek gondolatai és látomásai is kihullhatnak a közösségi emlékezetből…
Az új – még mindig szép számban megjelenő a szó minden értelmében szép könyvek – talán ettől a fatális érzülettől is megszabadíthatnak bennünket. S talán nem csupán átmenetileg…