Csíkszeredában ma este nyitják meg a 18. Free Camp nemzetközi képzőművészeti alkotótábor zárókiállítását. 2004-ben Botár László képzőművésznek a kezdeményezésére indult el az a mozgalom, amely a Hargita megyei tanács, a megyei kulturális központ, a Művészetek Háza és több magántámogatás nyomán mondhatni intézményesült, sőt még a járvány csúcspontján sem szakadt meg, akkor az online világba vonultak vissza a művészek és alkotásokat, videókat küldtek egy adott világhálós címre, hogy így is meg lehessen tekinteni, mivel foglalkoznak. A közös munkában azonban nem csupán az alkotások fontosak, hanem azok a nem csupán szakmai, hanem emberi beszélgetések is, amelyek voltaképpen kitekintést jelentenek országra-világra, az időkre, amelyekben éltünk és élünk.

Lehel például még a Ceauşescu világ utolsó éveiben mondott búcsút Romániának és ma ausztriai művészként tért vissza a táborba. Endre a jugoszláviai harcok elől menekülve, több éves magyarországi tartózkodás után most  Erdélyben talált új hazára és három ország, Szerbia, Magyarország és Románia képviseletében dolgozott a művésztelepen. Ileana a bukaresti Nicolae Tonitza művészeti középiskola nyugdíjas tanárnője legszebb emlékei között tartja számon, amikor osztályával együtt párizsi kiállítótermektől az amszterdami Van Gogh múzeumig eljutott és közös kirándulásaikra még mindig akadnak jelentkezők, legutóbb éppen George Enescu nyomait kutatták Sinaián. A bécsi Bernard az ökológus mozgalmakban vett részt és úgy érezte, hogy ezt a témát a művészet segítségével még közelebb tudja hozni az emberekhez, így végzett képzőművészeti tanulmányokat, sőt egy gitár és szájharmonika  segítségével azt is megmutatta, hogy milyen kiváló country-zenész. Attila valamikor Csíkból indult, Márton Árpád képzőművész segítségét, támogatását soha nem feledi, de most immár diszlettervezőként Temesvár művészeti életét gazdagítja. Ioana úgyszintén bukaresti, de mostanában az ukrajnai menekültek megsegítését tekinti fő feladatának és nem is akárhogyan, hanem kapcsolatai révén méhkirálynőkkel szeretnék ellátni azokat az ukrajnai méhészeket, akiknek a kaptárait elpusztította a háború, miközben csak ámuldozni tud a zöldnek azoktól a hihetetlen árnyalataitól, amelyek ilyenkor, májusban beborítják a Csíki-medencét. Az Ausztriában élő Fazakas Csaba történelmi és kultúrfilozófiai munkákat, dokumentumokat olvasgat a bécsi levéltárban, hogy kitapintsa azokat az időktől független támpontokat, amelyek mindvégig jellemzői maradtak az emberi társadalmaknak, és ezt valamiképpen lefordítsa az anyag és a lét összefüggéseinek az ábrázolására. Ioan Rozsnyón született ugyan, de már bukaresti művészként fedezi fel újra Erdélyt, Roxana pedig műkritikusként a bukaresti közszolgálati rádió művelődési csatornáján igyekszik közelebb hozni a művészeket, alkotásaikat a hallgatósághoz és segít megteremteni azokat a hálózatokat, amelyek a művészvilágban éppen olyan fontosak, mint bárhol a világban.

Voltaképpen ezért született meg a Free Camp és Botár László, immár a tábor nagykorúságának az évében ezért tartja egy megvalósult álomnak mindazt, amelybe az ezredforduló után belevágott. Az évek során közel másfélszáz képzőművész járt Csíkszeredában és többszáz alkotást őriz a Free Camp gyűjtemény. Megismertetésük, eljuttatásuk a műértő közönséghez, turisztikai értékesítésük  – ez most a következő nagy feladat.