E két ország felvétele erősíteni fogja az észak-atlanti szövetséget – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter vasárnap Berlinben. A NATO-tagállamok külügyminisztereinek informális ülése előtt a tárcavezető elmondta, hogy Románia mindenképp támogatja e két ország NATO-csatlakozását, nemcsak azért, mert a nyitott kapuk politikájának híve. A két skandináv ország tervezett NATO-csatlakozásával kapcsolatban Törökország által megfogalmazott aggályokat illetően Aurescu azt mondta, megértették Ankara aggodalmait, ismerik mindkét fél álláspontját, és már szombat este elkezdődtek a tárgyalások a lehetséges megoldásokról. Aurescu utalt rá, hogy a vasárnapi ülésen az ukrajnai helyzet, illetve annak az euroatlanti térség biztonságára gyakorolt hatása is napirendi téma – bár a keleti szárny védelmi pozíciójának kiegyensúlyozott és egységes megerősítésének mikéntjéről a következő, madridi csúcstalálkozón születik majd döntés.

NATO