„Mindenfelé keressük a magyar nemzetet; kinn Ázsiában, fenn a Jeges-tengernél, hátul az őshistóriában, magasan a fényes rangúaknál, csak ott nem keressük, ahol van: körülöttünk és a mai napon” – idézem Jókai Mórt, aki száztizennyolc éve, 1904. május 5-én, Budapesten hunyt el.
A nemesi értelmiségi családban született, nagy magyar mesemondóként is emlegetett regényírót Jókay Móric néven anyakönyvezték; a vezetéknevet y-nal írták. Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című könyvéből kiderül, hogy írótársa, Tóth Lőrinc címzett először egy levelet „Jókay Mór úrnak”, ami miatt az író bosszankodott, sőt válaszként ezt írta a levélborítékra: „Tóth Lőr úrnak”, később viszont Petőfi unszolására a Jókay Mór nevet kezdte használni az irodalmi életben. 1848. március 15. után az y-t i-re cserélte a nevében, ugyanis nem akart élni a nemesi származás előnyeivel, így a legnépszerűbb regényei már a közismert, i betűre végződő családnévvel, illetve a Mór keresztnévvel jelentek meg.
A magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár Fried István Jókai Mórról másképpen című írása szerint „a közhiedelemmel ellentétben, Jókainak nem feltétlenül »képzelete« irányította műveinek cselekményét, hanem gondos forrástanulmányokat végzett, s ebbe beleszámítandó, hogy rendszeres újságolvasó volt, fontosnak tudta a napi érdekességek gyűjtését, a szerkezetében változó irodalmi élet és az újságoktól (is) irányított közvélemény érdekeinek egyeztetési kísérletét”. A közvélemény-kutatások szerint még mindig Jókai a legolvasottabb magyar szerzők egyike, műveit pedig egyebek között angol, bolgár, francia, kínai, horvát, román, spanyol, litván és olasz nyelvre is lefordították.
Az írófejedelemnek is nevezett Jókai azt vallotta, hogy „pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni”. Egyik legismertebb regénye Az arany ember, amely először a Jókai által alapított A Hon című napilapban jelent meg folytatásokban, pontosabban százhuszonegy részben 1872. január 1. és szeptember 22. között. A mű még abban az évben, öt kötetben látott napvilágot az Atheneum Kiadó gondozásában. Tímár Mihály története a filmvásznon is megelevenedett: 1918-ban némafilm készült belőle, majd 1936-ban, 1962-ben és 2005-ben is feldolgozták. A négy közül a legnépszerűbb az 1962-es változat, amelyben a magyar filmtörténet népszerű művészei szerepeltek. A címszerepet az erdélyi Csorba András, Noémit Pécsi Ildikó, Tímeát pedig Béres Ilona játszotta. A Tímea név Jókai Mór alkotása vélhetően a görög Euthümia név alapján.