Bejelentik az első enyhítő intézkedéseket, ha az intenzív osztályon ápoltak száma 900-ra csökken – közölte az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila egy bukaresti konferencián elmondta: az első lépés bejelentésére akkor lehet számítani, amikor az intenzív osztályokon az ágykapacitás felére csökken a koronavírusos betegek száma.

A miniszter elmagyarázta: a fertőzéses esetek folyamatos csökkenések ellenére az intenzív osztályokon kezelt páciensek száma alig változott, 1100 körül stabilizálódott. Ez a trend most megtörni látszik, már csak mintegy 1000 súlyos beteget ápolnak a kórházakban.

A tárcavezető elmondta, elsőként a kültéri maszkviselési kötelezettséget fogják eltörölni a hatóságok, illetve részben feloldják a bevásárlóközpontok, vendéglők, előadótermek látogatását korlátozó intézkedéseket. Ha a hatóságok azt tapasztalják, hogy a járványgörbe csillapodása folytatódik, akkor bejelentik az enyhítések második lépését is, ami szavai szerint gyakorlatilag a normális élethez való visszatérést jelentheti.