Percepció és valóság ebben az esetben nem azonos – kommentálta kérdésünkre Miklós Zoltán közgazdász, parlamenti képviselő a Transparency International legutóbbi jelentését, amely szerint Románia az Európai Unió harmadik legkorruptabb országa. A képviselőház költségvetési bizottságának tagja úgy vélte: a romániai nyilvánosságban folyamatosan jelen van a korrupció, ezért is „sokkal erősebb ez a percepció, mint máshol”, viszont az ország elmaradottságának számos más oka van. Ilyen szempontból nagyon fontos a helyreállítási terv, hiszen egyfajta országprojekt szerepet tölt be, másrészt pedig jelentős beruházásokra biztosít pénzt, ráadásul úgy, hogy párhuzamosan – a források lehívásának előfeltételeként – „nagyon komoly reformokat kell végrehajtani”.
Egy oldalon a szociáldemokraták és a szélsőjobboldal – bukik a Bolojan-kormány?
A szociáldemokraták a szélsőjobboldali AUR-ral összefogva akarják megbuktatni a Bolojan-kormányt, miután múlt héten minisztereik lemondtak. A koalíció összeomlása, a szélsőjobb…
Tovább...A Fidesz-mumus komoly tárgyalási tőke lehet Brüsszelben
Brüsszel felé a legfontosabb üzenet az, hogy Magyarország visszatér a nyugati elköteleződéshez; ez önmagában komoly tárgyalási tőkét ad Magyar Péternek…
Tovább...Egy korszak vége
Noha a változás benne volt a levegőben, a hétvégi magyar országgyűlési választások hatalmas meglepetést hoztak. Nemcsak az ellenzék által elért…
Tovább...Olajpánik és zöld ugrás: mit tanulhat a világ Kínától?
2026 márciusában a világ arra ébredt, hogy az olaj még mindig a modern gazdaságok egyik legkritikusabb erőforrása, miközben a kínálatot…
Tovább...