Tizenhat halálos áldozat, két évig tartó tiltakozások, miniszteri lemondások, kormányválság és végül hatalomváltás – ez lett a következménye annak, hogy 2024. november elsején leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője. A tragédia második évfordulóján azonban továbbra sem kezdődött meg a felelősök büntetőpere, noha három külön eljárás is indult az ügyben. Az újvidéki fellebbviteli bíróság 2026 júliusában jóváhagyta a vádiratot, a tárgyalás azonban azóta sem kezdődött meg.
A szerbiai egyetemisták vasárnap nagyszabású megemlékezést szerveztek Újvidéken, abban bízva, hogy az egy héttel korábbi parlamenti választáson bekövetkezett hatalomváltás után az igazságszolgáltatás is felgyorsulhat.
Szerbiában az előrehozott választáson az Egyetemista Lista szerezte meg a legtöbb szavazatot, a voksok mintegy 53 százalékát, míg az Aleksandar Vučić vezette Egyesült Szerbia a második helyen végzett 39 százalékkal. Az eredmény véget vethet a volt államfő és a Szerb Haladó Párt közel másfél évtizedes dominanciájának. Mi vezetett ehhez a fordulathoz, és milyen politikai korszak kezdődhet Szerbiában? Ezekről kérdeztük Zsivity Tímea Nyugat-Balkán-kutatót, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársát.
Az interjút szerdán, október 28-án rögzítettük. Időközben, vasárnap reggel hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, Marko Kricakot, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté.
Előző nap a szerb központi bank visszavonta egy pénzintézet működési engedélyét, amelynek a tulajdonosát a helyi sajtó Aleksandar Vucic volt elnök Szerb Haladó Pártjához közelinek tart.
Még korábban lemondott az állami televízió egyik vezetője és nyilvánosan bocsánatot kért a szerkesztőségi gyakorlatért, miután a kampány során sok kritika érte a szerb médiarendszert a kormánypárti túlsúly miatt.
