Már több mint száz amerikai katona érkezett Romániába, hogy előkészítse az Amerikai Egyesült Államok által ígért csapaterősítést. Az előkészületeken román logisztikai szakemberek is dolgoznak – jelentette be Vasile Dîncu. A védelmi miniszter szerint nemsokára érkezik a csapatok többi része is, de nincs megszabva “sem konkrét hely, sem konkrét időpont” a Romániába várt amerikai katonák érkezését illetően.

A védelmi minisztérium ma közölte, hogy az amerikai szárazföldi erők 2. lovasezredének Romániába vezényelt alakulata ma megkezdte a végső előkészületeket a Németországból történő áttelepülésre. A mintegy 1000 amerikai katona a következő napokban csatlakozik a már Romániában lévő amerikai csapatokhoz. A szaktárca szerint a beszállásolás és a képzések helyszíneiről később fognak tájékoztatni.

A gyalogos zászlóalj a Task Force Cougar elnevezést kapta, és az amerikai V. hadtest parancsnokságának vezénylete alatt fog Románia területén tevékenykedni – közölte a védelmi minisztérium az Agerpres hírügynökséggel. A romániai küldetés során a Task Force Cougar gyalogos zászlóalj fő feladata a román hadsereg struktúráival történő közös kiképzés, közös tevékenységek lebonyolítása “az együttműködés és a kölcsönös bizalom növelése érdekében”.