Öt erdélyi magyar színház hat előadását válogatták be a 31. Országos Színházi Fesztivál programjába, amelyet főként az online térben tartanak meg. A november 6. és 14. között zajló fesztivál 38 előadást tartalmazó programját Oana Cristea Grigorescu, Cristina Rusiecki és Claudiu Groza kritikusok állították össze a 2020-2021-es évad produkcióiból. Elmondásuk szerint meglepően bőséges volt az évad annak ellenére, hogy rányomta bélyegét a járvány.
A tervek szerint a meghívott színházak székhelyükön, akár közönség jelenlétében is bemutathatják a seregszemle égisze alatt az előadásaikat, amennyiben az épp aktuális rendelkezések ezt megengedik, de alapvetően az online térben fog zajlani a fesztivál.
Az erdélyi magyar színházak előadásai közül a kritikusok beválogatták a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia című produkcióját. A műsoron szerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az ember tragédiája című előadása is. Az erdélyi teátrumok közül egyedül a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínháznak válogatták be két előadását, így a seregszemlén megtekinthető az Andrea Gavriliu koreográfiájában készült Pam param című produkció, valamint a Fehér Ferenc által rendezett Pappa mia!. Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadása is bekerült a seregszemle programjába. A seregszemlén bemutatják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rövidek című előadását is. A fesztivál magyar vonatkozású előadásai között található még a Tompa Gábor által rendezett, Rinocéroszok című román nyelvű előadás.
A seregszemlén bemutatják még Székely Csaba Bányavidék című trilógiájának első és harmadik részét, a Bányavirág és Bányavíz című előadásokat, amelyeket Horia Suru állított színpadra a bukaresti Román Drámaírók Színházában.