Az Európai Parlament megszavazta a szakképzett munkaerő beáramlását segítő új szabályokat. Ezzel a kontinens gazdaságát sújtó munkaerőhiányt enyhítenék. Az úgynevezett kék kártya direktíva alkalmazásával könnyebb lesz az Európán kívüli emberek alkalmazása.

Több szektorban is munkaerőhiány van, különösen az egészségügyben és a kommunikációs iparágakban. A kék kártya nevű munkavállalási és letelepedési rendszert 2009-ben vezették be. A mostani ráncfelvarrásra azért van szükség, mert Európában gyorsan öregszik és fogy a munkavállalói réteg. 2016-ban még 333 millió ember tartozott ebbe a korba, 2070-re már csak 292 millióan lesznek a becslések szerint. Az új szabályok alapján már alacsonyabb fizetéssel is engedélyezhetik a letelepedést, ehhez már hat hónapnyi munkaviszony is elegendő lesz. A menedékkérők és menekültek is beléphetnek majd a rendszerbe. És a kék kártya rendszerbe belépett dolgozók családtagjai is vállalhatnak majd munkát. Egy évnyi munkaviszony után ezek az emberek szabadon öltözhetnek majd az unió területén. Egy belga bevándorlási ügyvéd szerint a tehetségek Európába vonzásához arra is szükség lenne, hogy a tagállamok együtt dolgozzanak az ügyön.