Első olvasatban tárgyalta csütörtöki ülésén a kormány Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kormányrendelet-tervezetét, amely az azonnali beavatkozást szabályozza a medvetámadások megelőzése és visszaszorítása érdekében.

A tárcavezető sajtónyilatkozatában ismertette: három lépcsőben, fokozatosan, a kockázati besorolások függvényében tennék lehetővé az azonnali beavatkozást. Az azonnali beavatkozásnak három formája lehet: a nagyvad elhajtása által, a medve elaltatása és áthelyezése, valamint eutanázia vagy kilövés módszere által.

Tánczos Barna szerint a jogszabály az emberi életek és a javak megmentését célozza. Kelemen Hunor az RMDSZ kormányzati tájékoztatójának e heti adásában hangsúlyozta: semmi nem fontosabb annál, hogy biztonságban tudjuk az emberi életeket, vigyázzunk azokra a javakra és jószágokra, amelyektől nagyon sok embernek a megélhetése függ.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, a sürgősségi kormányrendelet-tervezet lehetővé teszi az azonnali sürgősségi beavatkozást a település határain belül, amikor a medve jelenléte veszélyezteti az emberi életeket, valamint a javak és jószágok biztonságát. „Jövő héten, miután a minisztériumok ellenjegyzik, a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet a kabinet elfogadja” – nyomatékosított Kelemen Hunor a 10 perc Bukarest 18. adásában.

A Tánczos Barna által bemutatott tervezet szerint miután az 112-es segélyhívószámon jelentik a medvetámadást, értesítik a településen működő azonnali beavatkozásra jogosult csapatot, amelynek tagja a polgármester (hiányában az alpolgármester), a helyi csendőrség egy tagja, a vadásztársaság vagy a vadászegyesület technikai szakszemélyzete, valamint egy állatorvos.

A medve eltávolítását lehetővé tevő azonnali beavatkozás három módszer alapján történhet: a nagyvad elhajtása, altatása és áthelyezése, abban az esetben pedig, amikor a medve gyakran tér vissza a településre, és közvetlen veszélyt jelent az emberi életre, a javakban, jószágokban kárt tesz, eutanáziát vagy kilövést kell alkalmazni.

„A tervezet lehetővé teszi, hogy a polgármester vagy hiányában az alpolgármester által vezetett csapat a helyszínen hozzon döntést, nem kell senki máshoz fordulni jóváhagyásra” – tette hozzá Kelemen Hunor.