Tegyék kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi személyzet, valamint a menhelyeken dolgozók számára, javasolta a közelmúltban a kormánynak a görög bioetikai bizottság. A testület „végző intézkedésként” tekint a kötelező oltásra, arra az esetre, ha az általános oltási kampány erőfeszítései nem vezetnének eredményre.

Aristotelia Peloni kormányszóvivő csütörtökön bejelentette, hogy a kormány magáévá tette a bioetikai bizottság javaslatát. Az erre vonatkozó hivatalos döntés jövő héten születik meg.

A mediterrán országban emelkedőben van a megbetegedések száma, amire válaszul a kormány az éttermek és bárok működését érintő szigorító intézkedéseket vezetett be.

Az oltási kampány akadozik Görögországban, a felnőtt lakosság körében az átoltottság csak 38 százalék. A kormány ösztönző intézkedésekkel próbálja meg fokozni az oltási kedvet, a 18 és 25 év közöttiek 150 eurós csekket kapnak, ha immunizáltatják magukat. Ettől azt remélik, hogy őszre az átoltottság eléri majd a 70 százalékot.