Napirenden kell tartani a medvék ügyét, mivel egy olyan problémáról van szó, mely az ország lakosságának csak húsz százalékát érinti, de nem lehet tovább tolerálni, és a megoldáshoz kormányzati döntésre van szükség – jelentette ki tegnap Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közös sajtótájékoztatóján.

A két elöljáró szerint biztató, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően most már az összes érintett megye elöljárói, politikusai igyekeznek napirenden tartani a kérdést, nem csak a székelyföldiek. Tamás Sándor részletesen ismertette a döntéssel kapcsolatos elvárásokat. A két politikus továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy csakis koalíciós szolidaritásra alapuló döntéssel lehet elmozdulni a holtpontról. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke székelyföldi munkamegbeszélésre várja medveügyben az Agent Green-t. A tanácselnök szerint „látnia kell a székelyföldi medvék helyzetét az Agent Green civil szervezetnek”, mely több ízben foglalt állást a medvék helyzetét illetően. A civil szervezet munkatársai elfogadták a meghívást, és július 23-tól kezdődően pár napot Hargita megyében töltenek, hogy a helyszínen tájékozódjanak a helyzetről.