Szokatlanul kiterjedt és megállíthatatlan a Kelet-Európából Nyugat felé irányuló munkaerő-kivándorlás, amely leginkább Romániát érinti – olvasható a Nemzetközi Valutaalap jelentésében. A jelentéstevők megkockáztatják, hogy akár demográfiai katasztrófát is okozhat az, hogy egyre több, felsőfokú végzettségű fiatal emigrál Romániából Nyugat-Európába.
A helyzet súlyosságát illusztrálja, hogy évről évre csökken a sikeresen érettségizők száma, s emiatt az egyetemi tanulmányokat folytatók száma is. Amíg 2007 és 2009 között évente mintegy 170 ezer diák érettségizett, addig a tízes évek végére számuk 96 ezerre mérséklődött. A tudásalapú társadalomra való áttérés közepette a közép- és magas szintű képzésben részesülők aránya nagy arányban szűkült. Az agyelszívás miatt Romániában öregszik a lakosság, visszaesik a gazdasági termelékenység, nő a szegénység – és tovább fokozódik az elvándorlási kedv. Ezzel a kör bezárul.
Sokan önfelmentésként ismételgetik, hogy a rosszul fizetett munka, a nyomor miatt kénytelenek nyakukba venni a világot. Ennek ellentmond az, hogy nemrég számos temesvárit kérdeztem meg, mérséklődött-e a kivándorlási kedv Erdély legdinamikusabban fejlődő, legnagyobb fizetéseket biztosító városában. Egybehangzó volt a vélemény: nem. Azoknak a temesváriaknak, akik elhagyják az országot ugyanaz a motivációjuk, mint a Hargita és Kovászna megyéből kivándorlóknak: az alacsony bérek. (Valójában a nyugati magasabb fizetések, bár ezt az evidenciát legtöbben kerülik kimondani.)
Az igazi ok az állandósult rossz kormányzás. A Nemzetközi Valutaalap is megállapította, hogy összefüggés van a kormányzás minősége és aközött, hogy hányan vándoroltak ki egy országból. A korrupció elterjedése, az állami intézmények közel sem hatékony működése még több fiatalt ösztönzött emigrációra.
A külföldi munkavállalás egyre inkább divattá növekedő életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. Könnyebben szánják rá maguk a kivándorlásra azok, akik környezetükben gyökértelennek érzik magukat. Döntésüket nagyban befolyásolja az emigrálni készülők tájékozatlansága is: a mai kivándorlók fejében a néhány évtizeddel ezelőtti helyzet, egy merőben téves kép rajzolódik ki, amelynek már semmi valóságalapja nincs. A világ kivándorlást és asszimilációt serkentő tartalékai kimerültek, látványos meggazdagodásra, felemelkedésre, előrehaladásra az újonnan bevándoroltaknak Nyugaton is kevés az esélyük. Nem több, mint idehaza.
Fiataljaink mégis mennek… Hiába a figyelmeztetés, hogy azok, akik elhagyják szülőföldjüket, a globalizáció áldozataivá válhatnak, akik az anyagi javak hajszolása érdekében sokszor hátat fordítanak családjuknak, barátaiknak, közösségüknek, anyanyelvüknek és kultúrájuknak. Hiába, mert sokan kinevetik ma már azokat, akik szerint az egyén jövőjének záloga megtartani az embereket ott, abban a közösségben, ahol születtek; azoknak a közösségeknek biztosítani elegendő gazdasági erőt, kulturális erőteret a megmaradáshoz, a kiteljesedett élethez.
A rossz kormányzat ennek az ellenkezőjét teszi. A hatalom itthon az alávetettségre és kényszerű lojalitásokra épít, miközben nem tudja letagadni kudarcát, azt, hogy nem volt képes megakadályozni az elszegényedést, az erkölcsi és kulturális lezüllést. Valós megoldások helyett a politikai osztály csak szólamokat ismételget, a felzárkózás jövőbeni ígéretével kecsegteti a napi gondokkal küszködő, magukat úszó jégtáblán érző polgárokat, akik azt látván, hogy egyre távolodnak Éden-Európától, igyekeznek minél hamarabb átugrani az ígéretek földjére, ahol legalább az ígéretek ígéretek maradnak, nem úgy, mint nálunk, ahol rendre szertefoszlanak a választások másnapján.
S hiába híjja haza – székelyesen – a tékozló fiait a szülőföld, ők már minden idetartozás-élményt, közösségi kohéziót aprópénzre váltottak.
Abban reménykedhetünk, hogy ez a divat minél hamarabb lecseng, s maradunk elegendően, hogy újra megpróbáljuk: ne maradjunk haza híján.