Kína és India geopolitikai versenytársak. A világ két legnagyobb népességszámú állama
egyben gazdasági nagyhatalom is. Kína világgazdasági teljesítményeiről, melyekkel maholnap
megelőzi – vagy már meg is előzte – a világ korábban megkérdőjelezhetetlen gazdasági
kolosszusát, az Egyesült Államokat, feltehetően mindenki hallott már. Arról azonban hogy Kína
csak lófejhosszal előzi meg a nyomában loholó Indiát, valószínűleg már kevesebben tudnak.
Pedig – ami például a gyógyszeripart illeti – India világelsőnek számít. A nyugati
gyógyszertárakban megvásárolható gyógyszerek legnagyobb részét indiai nagyvállatokban
állítják elő. Beleértve a koronavírus ellenes oltásokat is. A világ legnagyobb magántulajdonban
lévő gyógyszergyára is Indiában üzemel.
Így aztán miközben Amerika, Anglia és a több más nyugati állam (az európaiak
kivételek) az általuk gyártott vagy gyártatott oltóanyagot kizárólag önnön állampolgárainak mind
nagyobb mérvű immunizálásra (az úgynevezett nyájimmunitás mihamarabbi elérésére)
használják fel, a két keleti nagyhatalom közt (nagyrészt saját állampolgáraik kárára) elkeseredett
versengés indult be a harmadik világ államainak „megsegítésében”. A Kínaiak az „Egy övezet –
egy út elnevezésű” komplex gazdasági, politikai, védelmi célokat követő (nagyrészt az egykori
selyemút nyomvonalát követő) kezdeményezés keretében, 60 zömmel gazdaságilag és
egészségügyileg is kiszolgáltatott afrikai és ázsiai államot látnak el oltóanyaggal. A „közjóért
való cselekvés” jegyében.
Az indiaiak hasonló szolgáltatásaikat az „oltás-barátság” jelszava alatt forgalmazzák.
Látszólag mindkettő önzetlenül. A kritikusok szerint azonban mindkét esetben
befolyásszerzésről, új piacok kialakításáról, egyenesen adósságkolonizációról van szó. Az
oltóanyagot mindkét állam nagyrészt ajándékként osztja szét a rászoruló államok között.
Emellett azonban hitelre is szállít. És Kína is azokat az országokat létesíti előnyben, melyek
külkereskedelme legalább 20 százalékban hozzá kötődik. Abba a 20 államba, melybe a legtöbb
dózist küldte, Kína 1,4 milliárd dollárt is befektetett. Főként afrikai államokba, élén Kamerunnal.
Egyebek közt Szerbia is adósa Kínának, méghozzá a harmadik legnagyobb.
Kína és India összesen 113 államba szállított oltóanyagot, 22-be közösen. Kína eddig 217
millió dózist exportált, India 67 milliót, de az általa szállított oltóanyag 60 százalékát – a kínai
befolyás mérséklése végett – a szomszédos államoknak szánta. A 48-ból 44 esetében a Covax
nevű, az Egészségügyi Világszervezet által szervezett program keretében. Bangladesbe,
Burmába, Nepálba, Butánba, Afganisztánba, Sri Lankába és Mongóliába összesen több mint 7
millió ötszázezer dózist szállított. Kína is főként Ázsiába, de Afrikába is szállít. Pakisztánba,
Kambodzsába, Laoszba, a Fülöp-szigetekre, Nepálba, Egyiptomba, Sri Lankába, Venezuelába,
Afganisztánba eleddig összesen több mint 8 millió négyszázezer dózist. A 65 afrikai államból
55-be maga is a Covax keretében.
Az emberbaráti versengés mögött azonban komoly feszültségek lappanganak. India
ahhoz a – Kína által szervezett – Szabadkereskedelmi Egyezményhez sem volt hajlandó társulni,
melynek az Amerikai Egyesült Államok olyan szövetségei is tagjai, mint Japán, Dél-Korea és
Ausztrália. Pedig ez a vállalkozás a világ nemzeti össztermékének (GDP) 30 százalékát termeli
meg, és 2,2 millió embert képvisel. Kína éppen a világjárvány – az Egyesült Államok számára is
kínos – pillanatait használta arra, hogy az eredetileg amerikaiak által tervezett (s Japánt, Dél-
Koreát, Ausztráliát is felölelő) Transzatlanti Szabadkereskedelmi Társulással szemben, melynek
a protekcionista politikát folytató Trump hátat fordított, a magáét hozza létre. A kínai kínálat
meglehetősen kedvezőnek ígérkezik. Ugyanis a résztvevő államok a vámok több mint 92
százalékát lebontják, a szolgáltatási szektor legalább 65 százalékát pedig feloldják.
India –mint említettem – a kedvező feltételek ellenére is távolmaradt az egyezménytől.
Legalábbis egyelőre. A két szomszédos ország közt ugyanis időnként fegyveres csetepatékba
torkolló határviszályok is előfordulnak, s India főellensége, a szintén atomhatalom Pakisztán
kapcsán – mellyel viszont Kína tart fenn baráti viszonyt – az érdekellentétek gyakran már-már
háborúba csapnak át.
India az utóbbi napokban azonban kiesett a versengésből. A járvány a határokon belül
váratlanul példátlan méreteket öltött. A fertőzöttek és az elhalálozottak száma naponta csúcsokat
döntöget. Így aztán India teljes oltóanyag termelését kénytelen saját célokra visszatartani, sőt
maga is külső segítségre szorul. A beoltottság viszonylatában immár elsők közé tartozó Egyesült
Államok, Anglia, sőt Európa is – a gyógyszeriparát korábban a Nyugat rendelkezésére bocsátó –
India segítségére siet. Joe Biden Amerikája, mely Trump alatt csupán a Covax finanszírozásába
társult be, a jövőben – mintegy az indiai teljesítmény kiváltása gyanánt – maga is 60 millió dózis
szállítására kötelezte el magát.
Sőt, úgy tűnik, Kína sem próbálja India szorongatott helyzetét saját érdekében
kihasználni. Igaz, maga is könnyen India sorsára juthat, hiszen eleddig a kínai lakosság
mindössze 4 százaléka kapta meg a védőoltást. Arról nem is beszélve, hogy Kína –
meggondolatlan mohóságával – eddig kialakított pozitív presztízséti s kockáztathatná. Márpedig
ezen a meggondolatlanságon befolyási zónájának kiterjesztése múlhat. A kínaiaknak
geopolitikai terjeszkedésük jelenlegi fázisában ennél „okosabbaknak” kell lenniük. S úgy tűnik
valóban azok. Az indiaiakkal szembeni ellenérzéseik nem vakíthatják el őket. Ha a nemzetközi
közvélemény szemében a „közjóért való cselekvés” merő önzéssé fajulna, azzal minden eddigi
erőfeszítés értelmét veszítené.
Az – amerikaiakra jó ideje már nemigen jellemző – önmérséklet Kína számára kifizetődni
látszik. A Neue Zürcher Zeitung cikkírói máris jó jelnek tekintik, hogy az egész emberiséget
fenyegető válsághelyzetekben valóságos erkölcsi értékek is szerephez juthatnak.
Persze az eddigieknél több is ráférne. Mármint az emberiségre…