Az Európai Bizottság szükség esetén késedelem nélkül eljárást fog indítani a jogállamisági mechanizmus keretében, tisztességes, kiszámítható és arányos feltételek alapján – jelentette ki Johannes Hahn költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztos az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, amely a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásáról tartott vitát.

A kijelentés azért fontos, mert a luxemburgi székhelyű uniós bíróság éppen tegnap közölte, hogy Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be a jogállamisági mechanizmus ellen, és felmerült, hogy az eljárás ideje alatt az Európai Bizottság nem fog vizsgálatot indítani a jogállamisági mechanizmus keretében az uniós szerződések ellen vétő tagállamokkal szemben.

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács decemberben erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amelynek alapján csökkenthető egy tagállamnak járó támogatás soron következő részlete, ha az illető tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. A januártól életbe lépett jogszabály akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére.