A mai műsorban az Észpresszó elődje, a Szombati Randevú 2010 november 27-én elhangzott felvételét hallják, melynek vendége Niculescu Tóni – jelenleg Románia szlovéniai nagykövete. Niculescu Tóni Marosvásárhelyen született 1964-ben, Bukarestben nőtt fel, a fővárosi Ady Endre Líceumban érettségizett, ugyancsak a fővárosban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, illetve mesteri diplomát nemzetközi kapcsolatokból. A 2000-es években az RMDSZ EU-integrációs ügyvezető alelnöke volt. Az RMDSZ-részvételű kormányokban többször is államtitkári tisztséget töltött be, 1998-99-ben az integrációs minisztériumban, 2005 és 2009 között, illetve 2010 és 2012 között a külügyminisztériumban. Utóbb hivatásos diplomata lett, 2013-ban nevezték ki müncheni főkonzulnak, 2016-tól pedig Románia Szlovéniai nagykövete. Az interjú készítésének évében, 2010-ben államtitkárként tevékenykedett a Külügyminisztériumban. A mai műsorban a vele készült interjú első részét hallják, majd a műsor második felében Csáth Géza Lidércálmok című kötetéből néhány novellát, tartsanak velünk!

A Niculescu Tónival készített “retró-interjú” második, egyben befejező részét 2021. március 6-án hallgathatják meg, szintén az Észpresszóban.