„Most is igent mondanék!” Ezt a mondatot láttam az elmúlt napokban több ismerősöm Facebook-profilképén, és tulajdonképpen innen jött az ötlet a mai részhez. Mire mondanának igent? A házastársukra és a házasságukra. Utóbbi ezen a héten előtérbe került, ugyanis most van a házasság hete.

Mi rejlik mögötte? „Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára négy kontinens huszonegy országában ünneplik” – olvasható a hazassaghete.hu internetes oldalon.

A házasság szavunk az etimológiai szótár szerint a ház főnévből képzett házas, vagyis házzal rendelkező jelentésű melléknév egyik származéka, és az 1400-as évek óta van jelen a magyar nyelvben. A házasulandó, a házasít, a házasul és a házasodik szavak később születtek meg. Egyik rokon értelmű szava a ma már kevesek által használt frigy, amely német jövevényszó a nyelvünkben. A többi között Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényében is találkozhatunk vele ebben a mondatban: „Fia azonnal megesküszik vele a templomban, mihelyt megkapja a frigyhez apai áldását.” A frigy szavunknak a régi irodalmi nyelvben szövetség, szerződés jelentése is volt, Eötvös József például így tett említést róla A falu jegyzője című regényében: „Az egész falu vagy az egész ország frigyre lép ellened.”

Szövegírás közben rápillantottam a könyvespolcomra, ahol egyebek között a világhírű amerikai párkapcsolati kutató és terapeuta, John Gottman népszerű könyve is helyet kapott. A címe: A jól működő házasság 7 alapelve. Most az ötödik alapelvet ragadnám ki belőle, amely így szól: „Oldd meg a megoldható problémákat!” A szerző szerint az egyre sűrűsödő megoldható problémák egy idő után olyan sértődöttséget vagy bosszúságot okozhatnak, ami porig rombolja a pár közös életét.

A rövid könyvismertető után visszatérnék a házasság hetére, amely február 14-én, a házasság világnapján zárul. Utóbbit minden év februárjának második vasárnapján ünnepeljük, amely idén egybeesik a Bálint-napként is emlegetett Valentin-nappal. Mivel jelenleg is rengetegen hirdetik e jeles napok kapcsán szervezett eseményeiket, kitérnék a helyes írásmódra. A Valentin-nap és a Bálint-nap (mint tulajdonnévvel képzett összetétel) kötőjellel írandó, a házasság világnapja és a házasság hete pedig csupa kisbetűs egyéb ünnepek, nevezetes napok, időszakok, történelmi események nevéhez hasonlóan.