Nagyon sok a tennivaló még annak érdekében, hogy a város felzárkózzon az ország fejlettebb övezeteihez – ezt Korodi Attila, Csíkszereda nemrégiben megválasztott és hivatalba lépett polgármestere jelentette ki a térségben tevékenykedő magyar nyelvű sajtóintézmények képviselőivel tartott találkozóján. Az évzáró rendezvény a mérlegkészítésnek és a közeljövő feladatai meg a hosszútávú teendők felvázolásának biztosított keretet.
Bár nagyon sokszor elhangzott, főként a társadalomkutatók, gazdasági szakemberek szájából, hogy a Székelyföld peremvidék, így annak nagyobb városai is – mint Csíkszereda – a fejlődés peremén maradtak, ezt a kijelentést ritkán lehet politikus szájából hallani. Holott a Székelyföld fejlődésének szükségességét megfogalmazta már Orbán Balázs is lenyűgöző munkájában, szorgalmazták a helyi politikai és gazdasági szereplők is a mintegy százharminc évvel ezelőtt megtartott tusnádi kongresszuson, s szorgalmazta Vitos Mózes tudós pap is a Csíkmegyei Füzetek című tanulmánysorozatában.
A nagyvárosoktól, az ipari fejlődéstől való leszakadás nyilvánvalóan a térség földrajzi fekvéséből, múltjából fakad: a hegyek között meghúzódó településekben későn jelent meg az ipar, más vidékekhez viszonyítja később építették meg a közlekedési infrastruktúrát, s a munkalehetőségek korlátozott volta miatt a régió kibocsátó térségként működött és működik mindmáig.
Az elöljáró elismerte, hogy elődei jelentős munkát végeztek az infrastruktúra-fejlesztés terén: lakóövezetek újultak meg, csatornáztak az egész városban, utcák, közterek kaptak új arculatot, újabbak vannak a tervezés fázisában, tehát a korábbi állapotokhoz képest a fejlődés jelentős. Mindemellett viszont még nagyon sok a tennivaló, ugyanis hatalmas lemaradást kell behozni. S a jelenlegi fejlődési ütemet ha nem sikerül gyorsítani, még nagyobb lesz a szakadék a dinamikusabban fejlődő régiók és a város között.
Hogy miből lehetne finanszírozni mindezt? Arra is adott választ a városvezető: az infrastruktúra fejlesztése terén főként az uniós forrásokra és a hazai vidékfejlesztési alapokra alapoznának, a kultúra és a sporttevékenységek finanszírozásában pedig a magyar kormányzat további segítségére számítanak, akárcsak a gazdasági tevékenység számára kedvező légkör kialakításában. Némi biztonságot ad a tervezéshez az is, hogy a városkassza jelentős tartalékokkal rendelkezik.
Tehát sok, nagyon sok a tennivaló. S nemcsak a városban, hanem az egész székelyföldi térségben. Tény, hogy a fejlődés – mint már említettem: a korábbi, tíz-tizenöt évvel ezelőtti állapotokhoz képest – számottevő, egy-két város dinamikusan fejlődik az infrastruktúra terén, más településeken az ipari tevékenység bontakozott ki nagyobb mértékben, a kulturális intézmények teljesítményét értékeli a közönség és jegyzik szakmai körökben, erősödik a mezőgazdasági és a kézműves tevékenység. De továbbra is hiányzik a nagyipar, hiányoznak a kreatív iparágak, kevés a munkahely, a kis vállalkozások nem tudnak versenyképes bért kínálni, így továbbra is nagyon sokan külföldön keresnek munkát, megélhetést.
Az új esztendő új reményekkel kecsegtet. Felcsillant a remény, hogy az oltás megjelenése révén sikerül megfékezni a koronavírus-világjárványt, és sikerül felszámolni annak rendkívül negatív gazdasági és társadalmi következményeit. A politika terén pedig reményt adhat a térségnek a magyar érdekvédelmi és közképviseleti szervezet kormányzati szerepvállalása, ugyanis ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyarlakta térségek, így a Székelyföld is a korábbiaknál jelentősebb mértékben részesüljön a központi forrásokból. S ha azzal sikerül okosan gazdálkodni, talán sikerül ledolgozni valamit a lemaradásból is. Ugyanis nagyon sok még a tennivaló…