Továbbra is nő Európában a koronavírus-fertőzöttek száma

A legrosszabb adatokat közölte az Egyesült Királyság a koronavírus-járvány kezdete óta. A napi új fertőzöttek száma meghaladta a 41 000-et. Az ápolónők és az orvosok erejükön felül dolgoznak, a baleseti és sürgősségi osztályok nagy nyomás alatt állnak. Wales-ben és Skóciában fennáll az egészségügyi rendszer túlterhelődésének veszélye. Spanyolországból is növekvő számokat jelentenek, a koronavírus okozta halálesetek száma meghaladta az 50 000-et. Az európai oltási program elindításával egyidőben Madrid létrehozza az oltást elutasítók nyilvántartását.

(tovább…) Continue Reading

Sikeresen tárgyalt az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése

Hosszas tárgyalási időszak és tiltakozás után eredményt ért el az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése két követelésük esetében. A Sanitas szakszervezet követelési nyomán a koronavírusos vagy Covid-gyanús betegek közt dolgozó kórházi alkalmazottaknak járó bérpótlék értéke a korábbi 55-től 85 százalékig terjedő értékről 75-85 százalékosra nő, ez december elsejétől jár az említett kategóriába tartozó egészségügyi alkalmazottaknak egészen a vészhelyzet végéig, illetve azt követően még két hónapig- a kifizetésre várhatóan januárban kerül sor.

(tovább…) Continue Reading

A bruttó minimálbér 2230 lejről 2300 lejre való emelését tervezi a kormány 2021-től

Florin Cîţu miniszterelnök és Raluca Turcan munkaügyi miniszter a bruttó minimálbér emeléséről tárgyalt hétfőn az országos érdekegyeztető tanács képviselőivel. A kormányfő szerint a szakszervezetek és a munkáltatói szerveze

tek érveit, valamint a jelenlegi gazdasági-társadalmi körülményeket figyelembe véve döntenek a minimálbér emelésének mértékéről.

(tovább…) Continue Reading

Két új minisztériumot hozott létre a kormány – befagyasztják a közalkalmazotti béreket

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket a 2020. decemberi szinten – közölte Florin Cîţu miniszterelnök. A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció – 1,8 század százalékra tehető – mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a szerdai ülésén fogad el határozatot a kormány.

(tovább…) Continue Reading

Régi fotókat és önkéntes képfeldolgozókat keres a gyergyószentmiklósi múzeum

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum létrehozta a gyergyoidia.ro oldalt, amelyre a digitális korszak előtt készült fényképek kerülnek fel, rendszerezve és a nagyközönség számára hozzáférhető módon. Ehhez a projekthez keresnek fényképeket illetve olyan önkénteseket, akik a digitalizálási-rendszerezési folyamatban segítenének. 

(tovább…) Continue Reading

Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről

Az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött. Boris Johnson brit miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.

(tovább…) Continue Reading