Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket a 2020. decemberi szinten – közölte Florin Cîţu miniszterelnök. A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció – 1,8 század százalékra tehető – mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a szerdai ülésén fogad el határozatot a kormány.

Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Cîţu szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett. Románia idén 9,1 százalékos államháztartási hiányra számít, de egyes elemzők szerint a 10 százalékot is elérheti a deficit. A december 23-án hivatalba lépett jobbközép koalíciós kormány hétfői első ülésén a minisztériumok átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet. Az eddigi 16 helyett 18 minisztérium lesz, miután létrehoztak egy energiaügyi tárcát, illetve egy kutatási, innovációs és digitalizációs minisztériumot is, amely a távközlési területet is átveszi a közlekedési tárcától. A sürgősségi rendelet értelmében a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét a kormányfő szabja meg. Az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösen alakított kormányt a december 6-i választások után a korábbi liberális pénzügyminiszter, Florin Cîţu vezetésével.