Mától kezdődően iratkozhatnak új iskoláikba azok a nyolcadik osztályt végzett tanulók, akiket számítógépes elosztással besoroltak valamely középiskolába. Az iratkozási időszak július 13-tól és 20-ig tart.

Július 22-e és 24-e között a megyei felvételi bizottságoknak meg kell oldaniuk a számítógépes elosztást követően felmerült problémás helyzeteket.Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a számítógépes elosztás pénteki, első szakaszában 113.480 nyolcadikot végzett diákot soroltak be valamely líceumi osztályba. A tárca közleménye szerint 68.564 tanuló elméleti, 44.916 pedig technológiai profilú osztályban folytatja tanulmányait. A jelentkezők közül 348 tanulónak volt 10-es átlaga. A közlemény értelmében 8570 tanulót nem soroltak be egyetlen osztályba sem, mert nem jelöltek be elegendő opciót. Ők részt vehetnek a július 24-e és augusztus 3-a között zajló második elosztáson, azokkal együtt, akiket az első elosztáson besoroltak ugyan egy osztályba, de nem nyújtották be a szükséges dokumentációt az iskolához, továbbá akik nem vettek részt az első elosztáson, illetve akik nem képességvizsgáztak. Az első elosztást követően több mint 37 ezer betöltetlen hely maradt a líceumokban és szakiskolákban.