Öt újabb halálesetet jelentett be a koronavírus-járvány hivatalos kommunikációjával foglalkozó startégiai Csoport (GCS). Az áldozatok száma Romániában elérte a 220-at.

Az elhunytak között van egy fiatal, 35 éves bukaresti férfi is, aki vesebántalmakban szenvedett, a fertőzés pedig vélhetően szövődményeket okozott.

A többi áldozat 51 és 85 év közötti. Valamennyien férfiak, illetve Beszterce-Naszód, Arad, Szeben és Suceava megyei illetőségűek voltak.

A besztercei férfi olyan személyekkel került kapcsolatba, akik külföldről tértek haza, és nem tartották be az otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályokat. A többiek valamilyen súlyos alapbetegségben szenvedtek.

A legfrissebb adatok szerint Romániában 4761 fertőzést regisztráltak eddig, 344-et 24 óra alatt. Az új páciensek között van egy 29 és egy 46 éves buzăui is, akiket március 26-án gyógyultnak nyilvánítottak.

A két vendégmunkás márciusban tért haza Olaszországból. A Prefektusi Hivatal szóvivője szerint a sikeres kezelés után a bukaresti Matei Balş Intézetből hazaengedték őket, azonban az április 6-án elvégzett tesztjük újra pozitív lett. A szóvivő szerint a két páciens a kiutalás után közös karanténba került, és nem lépett kapcsolatba másokkal. Jelenleg tünetmentesek, és a Râmnicu Sărat-i városi kórházban kezelik őket.