FRISSÍTÉS 2: Nem tartja meggondolt intézkedésnek az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség a kormány szándékát, hogy felváltva kényszerszabadságra küldi az állami alkalmazottakat, mert ez azt a benyomást keltené, hogy a közigazgatás a személyzet felével is működik. Bogdan Hossu szakszervezeti elnök a kormánytól széles körű konzultációt sürget a szociális partnerekkel a döntés meghozatala előtt.

FRISSÍTÉS: Az állami, illetve az állami tőkéjű önálló ügyvitelű vállalatok alkalmazottait is fél hónapos kényszerszabadságra küldi a kormány. Erről Violeta Alexandru munkaügyi miniszter számolt be Facebbok-oldalán. Amennyiben a kormány elfogadja a javasolt intézkedést, a többi között az állami vasúttársaság (CFR), a Román Posta, az Electrica, a Nuclearelectrica, a Transgaz, a Romgaz, az állami kézben lévő erőművek, szénbányák, a Román Nemzeti Bank alkalmazottai felváltva kényszerszabadságra mennek.

Felváltva küldi kényszerszabadságra a szükségállapot idején a kormány a közalkalmazottakat. Így a személyzeti kiadásokból is meg lehet spórolni valamennyit, és a koronavírus-járvány további terjedése is megelőzhető – nyilatkozta a miniszterelnök.

Ludovic Orban szerint két csoportba osztják az alkalmazottait azoknak a közintézményeknek, amelyeknek nincs közvetlen szerepük a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Míg egyik csoport 15 napra kényszerszabadságra megy, a másik biztosítja az intézmények működését. A 15 nap lejárta után cserélnek: az első csoport visszamegy dolgozni, a második pedig kényszerszabadságra kerül.

A kormányfő elmondta, a kényszerszabadság ideje alatt a közalkalmazottak a bruttó bérük 75 százalékát kapják, ha az nem haladja meg az országos bruttó átlagbért.

Az intézkedés kiterjed a helyi önkormányzatok intézményeinek alkalmazottaira is, de lesz néhány kivételezett intézmény is. Ilyen a védelmi, a bel-, munka- és egészségügyi minisztérium. A miniszterelnök közölte, hogy minderről sürgősségi rendeletet készül elfogadni a kormány.

A hét második, mai kormányülésén újratárgyalják a 2020-as költségvetés-kiegészítést. Hétfőn, amikor Florin Cîțu pénzügyminiszter bemutatta az első változatot, arról beszélt, hogy a legtöbb pénzt az egészségügyi minisztériumnak utalják, illetve egymilliárd lej többletet szánnak a betegszabadságok, 7 milliárdot pedig a munkanélküli segélyek kifizetésére.