Annyi rémhír és valótlanság terjedt el a koronavírusról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jónak látta megválaszolni a már Romániába is eljutott kórral kapcsolatos tévhiteket. Ezeket próbáljuk meg eloszlatni a következő interjúval. Molnár B. Géza járványügyi szakértővel, volt miniszteri tanácsossal beszélgettünk.

Pánikhangulat uralkodott el az országon a koronavírus miatt, miután kiderült, hogy Olaszországban több járványgóc alakult ki. Mivel körülbelül egymillió román állampolgár dolgozik Itáliában, akik rendszeresen járnak haza, az emberek attól tartottak, hogy a járvány hamarosan Romániára is átterjed. Sokfelé megrohamozták az élelmiszerboltokat, és olyan is akadt, hogy az Olaszországból hazatérő családtagot a rokonok az udvarba sem engedték be.

A pánikot a korrekt információk hiánya táplálja, illetve a rémhírek. Ezek elsősorban a fertőzésveszélyt túlozzák el. A valóság ezzel szemben az, hogy jelenleg országszerte óvintézkedésként 52 személyt tartanak karanténban, illetve 8085-öt otthonukban különítettek el a hatóságok. Utóbbiak találkozhattak fertőzöttekkel, és óvintézkedésként izolálják őket, hogy megelőzzék az esetleges továbbfertőzést. A vírus jelenlétét eddig három személy szervezetében mutatták ki.

Ezek közül az első fertőzött, egy Gorj megyei fiatalember esetében a betegség lefolyása enyhe volt, őt már gyógyultnak nyilvánították. Egyelőre csak azért nem térhet haza, mert a családjának többi tagja esetében otthoni elkülönítést rendeltek el.