Tegnap, január 26-án avatták fel Zilah központjában, a Wesselényi parkban  Ady Endre egész alakos szobrát. A szobor-kompozíció Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész munkája, a költő, Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára, a valamikori Református Kollégiumra néz, amelynek 1892-től volt diákja.

A padon ülő alak mellett egy szabad hely várja a látogatókat. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az avató ünnepségen elmondta, véleménye szerint a 101 éve elhunyt költő, kortársunk, a mi nyelvünket beszéli, nyelve és verseinek üzenete máig érthető, eleven. „Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. És más nem lehetek. E négy esztendőnek minden perce determináló perc volt. Minden perce végzetesen szabogatta ki utamat.” – nyilatkozta annak idején Ady Endre. A köztéri szobor elkészítését a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács kezdeményezte, az ötletet a megyei RMDSZ-szervezet karolta fel, és a magyar kormány valamint a Communitas Alapítvány finanszírozásával valósult meg.