Romániában szinte minden diák tanul két idegen nyelvet, de a lakosság kétharmada csak az anyanyelvét beszéli – derül ki az Eurostat decemberben frissített felméréséből.

Az idegen nyelvek általános iskolai oktatása terén Románia a középmezőnyben található az európai uniós tagállamok között, legalábbis a mennyiség tekintetében. Viszont az Eurostat kimutatásából az is kiderül, hogy az idegen nyelv oktatása nem feltétlenül mutatkozik meg a lakosság nyelvtudásában. Romániában a lakosság közel kétharmada, 64,2 százaléka csak az anyanyelvén beszél, 24,7 százalék ismer valamilyen idegen nyelvet, 10,2 százalék kettőt, és mindössze 0,9 hármat vagy annál többet. Magyarországon a lakosság 57,6 százaléka nem beszél egy idegen nyelvet sem. A magyaron kívül egy nyelven 28,6 százalék, két nyelven pedig minden tizedik (pontosan 11,1 százalék) válaszadó beszélt. Három vagy több nyelvet 2,7 százalék sajátított el.