Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát – jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten.

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget. Hangsúlyozta, a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására, de ezeket a javaslatokat nem fogadták el.