Valahogy így vagyunk a politikában is, csak ott ígéretekkel házalnak, és lényeges különbség, hogy a vigécek nem érik be a maguk dicséretével, közben becsmérelniük kell a konkurenciát, az ellenzéket. Pedig hát a politikusoknak nem az volna a fő dolga, hogy egymásról beszéljenek. De hallotta valaki az államelnököt másról beszélni, mint politikai ellenfeleiről? Nem titkolom a gyanúmat: a kormány megbuktatásával Iohannis fő célja az, hogy teljesen biztos lehessen a novemberi választások megnyerésében és további öt év mentességet élvezzen szebeni korrupciógyanús ügyleteinek kivizsgálását illetően. Sikere egyre biztosabbnak látszik, s mintha valamiféle eleve elrendelés működneve, sorsoláskor még a neve is az első helyre került a szavazólapon…
Ha már a kormány megbuktatásáról van szó, az RMDSZ érdekes logika mentén szavazza meg a kormány menesztését. Elolvastam a bizalmatlansági indítvány szövegét, felette tanulságos, két szempontot külön kiemelnék, éppen mert ezt a logikát érvényesíti. Ezek szerint az egyik ok a leváltásra az, hogy a kormányválság van, aminek véget kell vetni, a másik pedig hogy az europarlamenti választásokkal egyidőben tartott népszavazás eredményeit figyelembe véve a kormánynak magától le kellett volna mondania.
Hogy kormányválság van, az kétségtelen. Ennél csak az nyilvánvalóbb, hogy a krízis egyik fő okozója maga Klaus Iohannis. Az államelnök kezdettől fogva szabotálta a kormányt, mérhetetlen károkat okozott s nem mellesleg többször alkotmányt sértett azzal, hogy kénye-kedve szerint nevezett, illetve nem nevezett ki minisztereket. (Romániának jóideje egyszerűen nincs belügyminisztere!) A kormány munkája persze rengeteg kívánnivalót hagy maga után, az azonban, hogy valaki olyasmi miatt akarja leváltani, amit éppen ő okozott, elég furcsa.
A referendum eredményének „gyakorlatba ültetéséről”– amiről az ellenzék, beleértve az RMDSZ-t is, lelkes és totál felesleges paktumot írt alá – már volt szó, az Alkotmánybíróság is kimondta a véleményét; röviden a lényeg az, hogy nincs mit törvénybe emelni, a parlament összetételét, többségét az általános választások határozzák meg stb., stb. – és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a választásokkal egyidőben tartott népszavazás Traian Basescu Petrov által bevezetett szokása politikai célokat szolgál; szerintem diverzió, a népakarat kifejezésének befolyásolása. (Máshol nem is nagyon szokás, a Velencei Bizottság sem ajánlja.)
Érdekes a logikája annak a ki-bejelentésnek is, hogy „az RMDSZ megszavazza az ellenzék bizalmatlansági indítványát, de…” Tehát izgi: van egy de… is. Na, vajon mit kérünk cserébe? Persze ezt nem kötelező tudnunk, jobb, ha az ilyesmit kemény háttéralkuk során intézik („van az a pénz…”), ám a mondat folytatása lenyűgöző: tehát az RMDSZ megszavazza az indítványt – „de nem felejt”! Óva intünk mindenkit: memóriánk az van! A baj az, hogy a mondat fordítva értelmezhetőbb: „az RMDSZ nem felejt, de megszavazza az indítványt”. És akkor nézzük csak, mit is „nem felejtünk”. Hát bátor szavazataink haszonélvezőinek, az ellenzék két fő vezetőjének (Klaus Werner Iohannisnak és Ludovic Orbannak) a gáncsoskodását, törvénytervezeteink megbuktatását, két fő uszító nácionalistájának (Rares Bogdannak és Florin Romannak) a magyar közösség elleni hisztériás kirohanásait, a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalakításának akadályoztatását. És még sok mindent nem felejthetnénk.
Olyan ez, mintha azt mondanánk: „Ti rongyok vagytok velünk, mi kormányra segítünk, de jól vigyázzatok, mert…” Nos, mert mi? Mi lesz majd akkor? Az Úzvölgyében nem lesz nacionalista erőfitogtatás? A nagy káoszban a PNL, a PMP meg az USR fognak rendet teremteni, akikkel lapaktáltunk? Ők ígérnek majd kisebbségi törvényt? Ők teremtik elő a pénzt a nyugdíjakra? Ők számolják fel az ember- és drogkereskedelmet? Nem adják el bagóért a fekete-tengeri gázt? Nem adnak a szekunak milliárdokat a költségvetésből? Nem vesznek fegyvereket milliárdokért (plusz egy sapkáért)?
Ugyanakkor ezek szerint elfelejtük, hogy kinek köszönhető jónéhány számunkra kedvező, közösen kimunkált törvény, a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalakítása, a szociális kedvezményekről nem is beszélve. Azt pedig nem is észben tartani, hanem egyszerűen észrevenni kellene, hogy az ellenzék még most, a kampányban sem képes megállni, hogy ne fenyegetőzzék neoliberális intézkedésekkel, nagymérvű magánosítással, bércsökkentéssel, az ellenfél bebörtönzésével… Ha már nem felejtünk, mi lenne, ha eszünkbe jutna a jogállamiság és az Alkotmány is?
Szóval valahogy az az érzésem, hogy a kormányoldal is, az ellenzék is egy pocsék darabban játszik, aminek nem látni sem az elejét, sem a végét, és még abban is álszerepeket alakít.
Mindenesetre a társadalomban nem észlelhető ki tudja milyen kormányváltó hangulat. Tizedannyi sem, mint a nagy tüntetések idején. A kormánynak vannak felmutatható eredményei, Iohannis „őkormányánál”, a Ciolos-kabinetnél összehasonlíthatatlanul többet tett a lakosságért szociális és gazdasági téren. Persze a bizalmatlansági indítvány törvényes fegyver, s lehet, hogy tényleg indokolt leváltani a kormányt. (Annyira biztosan, mint a Colectiv-eset után lemondatni a miniszterelnököt.) Törvényes és indokolt lehet politikai szempontból az RMDSZ részvétele is ebben a buliban. De vajon mi lesz utána? Nem lesz még nagyobb a káosz, a bizonytalanság, a zűrzavar, ami a kisebb(ség)nek sohasem kedvez? Jut eszébe, hogy a romániai magyarok között vannak szép számban közalkalmazottak, orvosok és főleg nyugdíjasok is?
Szóval nehogy kiderüljön, hogy a szőnyeg is büdös.