Több mint 1800 tűzoltót vetettek be a vihar- és árvízkárok enyhítésére tegnap délután és éjszaka –tájékoztatott az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Nagyon súlyos károk nem keletkeztek, de a jelentős mennyiségű csapadék, a viharos erejű szél és a jégeső összesen 49 településen követelte meg a katasztrófavédelem beavatkozását Székelyföldön, Partiumban valamint a Kárpátok külső karéjában fekvő megyékben.

Több mint száz épületből, köztük két közintézményből kellett kiszivattyúzni a vizet, és 7 alkalommal a viharos szél által kidöntött, közutat elzáró fát kellett eltakarítani.

A mai nap folyamán szintén érvényben van a rossz időre vonatkozó figyelmeztetés az egész ország területén, így a katasztrófavédelem továbbra is készenlétben áll.