Csíkszeredában ma délután hat órakor a Megyeháza Galériában kiállítással zárul a 15. Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, amelyen az idén ausztriai, németországi, magyarországi, szerbiai és Besztercéből valamint Bukarestből érkező művészek vettek részt, két csíki, úgymond hazai alkotó mellett. Másfél évtized alatt a tábor igazi intézménnyé nőtte ki magát. 2005-ben abból a megfontolásból indult, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.
(tovább…) Continue ReadingRoncsprogram háztartási gépekre
A tavalyi kétszeresére emelték, és a televízió-készülékekre is kiterjesztették Romániában az energiapazarló háztartási gépek lecserélésére szánt kormánytámogatás keretösszegét – jelentette be Viorica Dancila miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingDuster vatikáni rendszámmal
Romániában is az egyedi rendszámú pápamobilokkal közlekedhet jövő hét végére tervezett látogatásán Ferenc pápa: ennek érdekében sürgősségi rendelettel módosította a kormány a közlekedési törvényt.
(tovább…) Continue ReadingSzünnap a bukaresti iskolákban
Nem lesz tanítás a fővárosi iskolákban jövő pénteken. A főpolgármesteri hivatal közlése szerint Ferenc pápa látogatása alkalmával május 31-én minden…
Continue ReadingOkafogyott a koalíciós megállapodás
Az RMDSZ a kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt ezentúl nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök.
(tovább…) Continue ReadingLemondatják a rendőrfőnököt
A fővárosi Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorának és prorektorának a lemondását kérte a Belügyminisztérium, miután kettőjük ellen bírósági felügyelet alatt…
Continue ReadingDrágul az ország hitelfelvétele
Az ország aranytartalékának Londonban tartásával kapcsolatosan megjelent elmarasztaló hírek sokat rontottak Románia megítélésén és hitelességén – jelentette ki a nemzeti bank kormányzója.
(tovább…) Continue ReadingKét hétig miniszterelnök még Theresa May
A brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti.
(tovább…) Continue ReadingHimnusz-gondok megoldva
A mai nappal rendeződött Szlovákiában az úgynevezett himnusztörvénnyel kapcsolatos helyzet – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
(tovább…) Continue ReadingVeszélyben a szólásszabadság?
A lengyel kormány panaszt tett a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságnál az uniós szerzői jogi irányelv módosítása miatt – közölte pénteken a lengyel külügyi tárca szóvivője.
(tovább…) Continue ReadingVineri, 24 mai 2019
UDMR şi-a retras sprijinul pentru coaliţia guvernamentală din Bucureşti, motivu fiind, că UDMR face responsabil guvernul de la Bucureşti pentru…
Continue ReadingMagyar honvédek előtt tisztelegtek Bukarestben
Egy nap késéssel, május 22-én ünnepelték meg Bukarestben a magyar honvédelem napját a református temetőben tíz évvel ezelőtt felavatott a Románia területén elesett magyar hősök emlékművénél.
(tovább…) Continue Reading