Ötödik kormányát szervezheti Netanjahu

Az ötödik kormányát szervezi Benjámin Netanjahu Izraelben, ahol tegnap tartottak előrehozott választásokat. A szavazatok mintegy 97 százalékának megszámlálása után kiderült, hogy az izraeliek jelentős része – 28,32 százaléka – a kormányzó Likud pártra, illetve Netanjahura adta voksát, a kormányfő korrupciós ügyei ellenére.

(tovább…) Continue Reading

EU-csúcstalálkozó Brexit-ügyben

Ma estére soron kívüli EU-csúcstalálkozót hívott össze Brexit-ügyben Donald Tusk. Az Európai Unió állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke indoklása szerint csekély az esélye annak, hogy a londoni alsóház június 30-ig elfogadná a Brexit feltételrendszeréről szóló, eddig háromszor elutasított megállapodást.

(tovább…) Continue Reading

Törvénymódosítást inspirált a katalán népszavazás

A spanyol konzervatív Néppárt (PP) külön bűncselekményként nevesítené az illegális népszavazás megrendezését, valamint mandátumának elveszítésével sújtaná azt a képviselőt, aki hivatali esküjének szövegéből kihagyja az alkotmányra való hivatkozást – mondta Pablo Casado pártelnök hétfőn Barcelonában, ahol ismertette pártja 500 pontos programját mintegy három héttel az előrehozott spanyol parlamenti választások előtt.

(tovább…) Continue Reading

Nagyszabású NATO-gyakorlat kezdődött Romániában

Három romániai helyszínen zajlik a napokban a NATO legnagyobb szabású katona-egészségügyi gyakorlata, a Vigorous Warrior 19. Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) Katona-egészségügyi Kiválósági Központja és a védelmi minisztérium társszervezésében zajló gyakorlaton 39 tagállam és partnerország, valamint 10 civil szervezet képviselteti magát. 

(tovább…) Continue Reading