Nem adják ki más országnak, és Szudánban állítják bíróság elé az ország elmozdított elnökét, Omar al-Besírt – jelentette be tegnap az újonnan felállt katonai tanács vezetője, Omar Zejnalábidín tábornok.

Zejnalábidín azt mondta, a kiadatás szégyen lenne az országra nézve. Szudánnak megvan a maga igazságszolgáltatása – tette hozzá. Megerősítette, hogy valóban letartóztattak több, Besírhez köthető embert: „a letartóztatásokról szóló hírek igazak; bíróság előtt fognak felelni azok, akiknek köze volt tüntetők meggyilkolásához” – jelentette ki a december óta tartó demonstrációkban megölt emberekre utalva. Zejnalábidín megerősítette: a volt elnök továbbra is a hadsereg őrizetében van. Hangsúlyozta, hogy Besír eltávolítása nem puccs volt, a katonák csupán az emberek akaratának tett eleget.

„Az új szudáni kormány civilekből fog állni” – szögezte le egyebek mellett, kijelentve azt is, hogy a katonai tanács tiszteletben tartja a nép követeléseit.